Tudjátok, amíg a saját bőrömön nem tapasztaltam meg azt, hogy milyen is igazából anyának lenni, és gyereket nevelni, nekem szent meggyőződésem volt, hogy az esetek 95 %-ban egy gyerek azért nem tud viselkedni, mert a szülei nem nevelték meg. És bár erre most is látok szép számmal példát, rá kellett döbbennem a saját anyaságom által, hogy bizony a dolgok nem mindig feketék, vagy fehérek.
(tovább…)
Tudjátok, nekem, mint mai szülőnek az az egyik legnagyobb problémám a gyerekem nevelésével, fejlesztésével kapcsolatban, hogy bármiről legyen is szó, minden megoldás és javaslat mellett, és ellen is szaktekintélyek állnak, és számomra, mint laikus számára, teljesen elfogadható ész érvekkel tudják alátámasztani pro és kontra, hogy mivel is tudod a legjobbat, vagy éppen a legrosszabbat tenni a gyerekednek.
Mint minden szülő, én is sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon elég jól csinálom-e ezt az egész anyaság dolgot, és hogy vajon a való életre nevelem-e a saját lányomat. Nagyon vicces, de amíg nem voltam anya, sokkal tisztább (és persze kevésbé reális) kép élt a fejemben arról, hogy miképp is kell JÓL gyereket nevelni. Azóta pedig itt van a lassan hároméves lányom, és én még mindig sokszor úgy érzem, hogy több kérdés van bennem, mint válasz.
Azt hiszem, hogy anyának lenni az egyik legkeményebb meló a világon.
És most nem csak arra gondolok, amikor még pici a baba, és te hulla fáradtan, az álmosságtól és kimerültségtől majdnem összeesve ringatod a gyereket órákon át hajnalban, és nem is arra, amikor a hisztikorszakba lépő, addig angyalként viselkedő gyermeked teljesen kifordul önmagából. Pedig tudjuk jól, hogy ezek már önmagukban is elég megterhelő dolgok.
Mint minden szülő, én is sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon elég jól csinálom-e ezt az egész anyaság dolgot, és hogy vajon a való életre nevelem-e a saját lányomat. Nagyon vicces, de amíg nem voltam anya, sokkal tisztább (és persze kevésbé reális) kép élt a fejemben arról, hogy miképp is kell JÓL gyereket nevelni. Azóta pedig itt van a lassan hároméves lányom, és én még mindig sokszor úgy érzem, hogy több kérdés van bennem, mint válasz.
Alapvetően semmi gondom nincsen a demokrácia intézményével. Viszont azzal, hogy sokan miképp értelmezik ezt, azzal annál inkább. Egyre inkább azt veszem észre, hogy sokak szemében a demokrácia azt jelenti, azt csinálnak, amit akarnak. Hogy csakis az ő érdekeik számítanak, tekintet nélkül arra, ez másoknak mennyire zavaró, vagy éppen káros. Hogy rengetegen vannak, akik azt gondolják, rájuk a szabályok nem vonatkoznak, és hogy senki nem szólhat bele abba, ők mit csinálnak. Magyarán élvezik a jogaikat, de a kötelezettségeikről megfeledkeznek. És ami a legrosszabb, azt tapasztalom, hogy ez a gyereknevelésben is egyre nagyobb probléma.
(tovább…)
