Túl vagyok az 1 napos önkéntes digitális detox kihívásomon.

Hogy sikerrel teljesítettem-e? Azt mondom igen, sőt!  

De kezdjük az elején.

Ahogy megírtam az előző cikket, amiben eldöntöttem, hogy kipróbálom, hogy mennyire bírom 1 napig az online világ nélkül, egyből jött a tagadás és a kifogás gyártás!

Komolyan mondom, ahogy rányomtam a közzététel gombra és onnantól presztízskérdés lett, hogy valóban végig csinálom-e, egyből jöttek a gondolatok, hogy:

• miért is akarom én ezt csinálni, amikor semmi szükségem nincs rá!
• miért okozok magamnak apró kellemetlenségeket azáltal, hogy bebizonyítsam azt, amit amúgy is tudok.
• hiszen dehogyis vagyok én függő, még ilyen baromságot!

Aztán gyorsan elszégyelltem magamat, hiszen jött a sablonos gondolat, hogy hiszen egy függő is pont ezt mondaná, szóval akkor hajrá!

Elkezdtem átgondolni, hogy hogyan is kéne okosan csinálni ezt a kihívást. Hiszen annyira a mindennapjaim része a laptop és a telefon, hogy tudatosan akartam elkezdeni a felkészülést ezek hiányára.

Rájöttem, hogy másnap tornázni akarok, és mivel ez nálam úgy néz ki, hogy benyomom a Youtube-on a kedvenc fitness csatornámat és azt követve tornázok, így előre le kellett írnom egy papírra (!), hogy melyik feladatot hányszor kell megcsinálnom.

Aztán eszembe jutott, hogy még nem döntöttem el, hogy akarok-e valamit sütni szilveszterkor, de gyorsan ki kell, hogy találjam, hiszen a receptjeim linkjei a mail-fiókomban vannak elmentve. Végül úgy döntöttem, hogy a bevásárlást elhalasztom egy nappal, így ez a teher máris lekerült rólam.

Moziba akartunk menni Apával, hát akkor gyorsan még meg kellett venni a mozijegyeket, meg egyáltalán kinézni, hogy mikor vannak az előadások.

Innen jött a gondolat, hogy a tévénézés online dolognak számít-e, hiszen tévéműsort ezer éve nem nézünk, maximum felvett, illetve letöltött dolgokat. Végül arra jutottunk Apával, hogy mivel amúgy is alig nézünk TV-t a gyerek miatt, ezt most nem vonjuk meg magunktól.

A másik kérdés, ami felmerült bennem, hogy zenét szabad-e hallgatni, hiszen azt is online szoktunk.

Ha elutazunk, használhatunk-e navigációt? Mert hát milyen nagyszerű, amikor megmondja a waze, hogy hol mérnek rendőrök, hol van traffipax, hol várható baleset, vagy egyszerűen csak az adott közlekedési viszonyoknál melyik útvonalon jutunk el a leggyorsabban A pontból B pontba.

Megannyi kérdés, amivel alapesetben nem is törődünk.

Amennyire lehetett tehát, tudatosan rákészültem a nagy napra és egy meglepetés is ért:

Apa úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám.

Aki kicsit is ismeri a férjemet, az tudja, hogy ez mekkora szó, másoknak csak annyit mesélnék róla, hogy IT-s….

Szombat este feltettem a telefonomat a töltőre, vasárnap, amikor felkeltem levettem róla és szépen ott is hagytam. Apa egyszerűbb utat választott, ő már szombat este lelőtte a netet a telefonjáról. Magát a készüléket magánál akarta tartani, azért ő a munkája miatt nem teheti meg azt, hogy totál lelép a térképről, illetve a kislányunk is a nagyszüleinél van, így nem akartuk magunkat teljesen elvágni a külvilágtól.

Reggel, amikor Apa a boltba indult, jött az első meglepetés: vissza kellett fordulnia a kaputávirányítóért, hiszen mi már azt is a telefonunkat használva szoktuk nyitni. Aztán Apa kitalálta, hogy leméri, hogy jövőre hány méteres karácsonyi led sor világítást kéne venni a házra, addig el is jutott, hogy lemérte a méreteket, de azt már nem tudta megnézni, hogy ekkora led sort lehet-e kapni.

Én kb. ekkor keltem fel és csatlakoztam Apához és a reggeli kávézás közben egy folyamatosan zümmögő zajra lettem figyelmes. Elképzelni nem tudtam mi lehet az, mire a kedves férjem felvilágosított, hogy az egyik világításunk időzítőjét hallom, ami cirka három hete működik. Vagyis három hete nekem ez a zaj nem tűnt fel. Lehet máris kiélesedtek az érzékeim?

Közben gyorsan elővettem egy post-it-et, és sűrűn elkezdtem jegyzetelni, hogy mennyi mindennél lepődtem meg, hogy már netet használok hozzá. Nap végére tele is lett a papír, pedig csak tőszavakat írtam.

Eléggé fejfájós vagyok, mondhatni barométer a fejem, no az most is gyötört, és ha nálam van a telefonom tuti nyúltam volna felé, hogy megnézzem az időjárás előrejelzést. De most inkább úgy döntöttem, hogy a torna biztosan segíteni fog, így elő is vettem az előző nap megírt kis cetlimet, benyomtam a rádiót és egy órát tornáztam.

Nem tudom eldönteni, hogy azért volt fárasztóbb az edzés, mert a karácsonyi zabálás hagyott némi nyomot a testemen, vagy szimplán azért, mert nem volt ami elvonja a figyelmemet az izom-munkáról.

Ezek után kértem Apát, hogy ha már amúgy is annyira ráérünk, használjuk ki a napsütést és menjünk el sétálni, közben beszélgettünk, és amikor visszaértünk kertészkedtünk egy picit, és úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk, mint egy kedves, idős házaspár.

Végül elmentünk moziba egy közeli plázába. Mivel Apa valamit a kocsiban hagyott, én előre mentem, megbeszéltük, hogy bent találkozunk és kettéváltunk. Én viszonylag gyorsan végeztem a kedvenc boltomban és kerestem Apát, de nem láttam sehol. És csak álltam ott és vártam, teltek a percek, nem volt mivel ráírnom, hogy merre jár, azt sem tudtam, hogy mennyi idő van, hiszen a telefonomat használom óraként is, és ekkor elszabadult a fantáziám.

Arra gondoltam, hogy mi van, ha valami rossz tréfa áldozata lettem és Apa itt hagyott. Vagy történt vele valami. Telefon nincs nálam és az egyetlen szám, amit fejből tudok a sajátjaimon kívül, az a gyerekkori otthonom száma, ahol már mások laknak, és amit viszont valószínűleg sohasem fogok elfelejteni. Elkezdtem gondolkodni, hogy úristen, mit csinálnék, ha most tényleg egyedül maradnék, és Apa nem kerülne elő. Haza kéne mennem, de nincs nálam a telefonom, hogy megnézzem, hogy hogyan jutok haza. Ezek a gondolatok cirka másodpercek alatt átfutottak a fejemen, és baromira védtelennek éreztem magamat. Komolyan úgy gondoltam, hogy elveszett ember lennék, ha mindenféle internetes segítségül nélkül haza akarnék jutni. És ez azért nagyon beteg, főleg hogy életem nagyobbik részét BKV-n utazva töltöttem, menetrendeket tanulmányozva a megállókban.

A lényeg, hogy Apa előkerült, megnéztük a filmet és kifelé jövet megbeszéltük, hogy még egy előadás belefér az elkövetkező 1-2 napba és képzeljétek, meg tudtuk nézni, hogy miket játszanak, mert van még olyan, hogy Pesti Est.

Erről eszembe jutott, amikor gyerekkoromban a moziműsorok nagy hirdetőoszlopokon voltak kiragasztva. Mennyit álltunk ilyenek előtt és tanulmányoztuk, hogy melyik moziban, melyik filmet akarjuk megnézni!

Régi szép idők…..

Hazafelé mind a ketten rácsodálkoztunk, hogy milyen gyönyörűen ragyog a Hold, ez az én esetemben annyira nem meglepő, de hogy Apának is feltűnt egy ilyen égi jelenség, azon nagyon meglepődtem.

Vacsora közben megbeszéltük, hogy a nagyszüleinél tartózkodó kislányt telefonon (és nem videóhívással!) felhívjuk, beszélgettünk vele pár percet, megnéztük egy filmet és nyugovóra tértünk.

Egy kütyüből nem engedtem, ez pedig a könyvolvasóm használata volt elalvás előtt.

Ma reggel pedig ez a látvány fogadott a telefonom.

Apával megbeszéltük, hogy simán bírható volt ez a nap online jelenlét nélkül. Maga a szociális háló része egyáltalán nem hiányzott egyikünknek sem, és nem esett nehezünkre a mindennapi tevékenységeinket folytani elektronikai kütyük használata nélkül.

De bevallom őszintén, nem dobnám el az okos telefonomat, nem akarnék lecsatlakozni huzamosabb időre a netről, mert valóban úgy gondolom, hogy lehet mértékkel és ésszel használni a világhálót, és én pont így csinálom.

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂