Ma is arra a csodás érzésre kelek fel, hogy kialudtam magamat. A végén még igaza lesz anyunak, aki egyfolytában arról győzköd, hogy ne siessek annyira haza és addig élvezzem ki a nyugalmat, amíg itt vagyok, és megtehetem. Tény, hogy ha hazamegyünk, ott nem lesz ki éjszakánként etesse a kisfiút. Meg mivel a leányzó sem egy szobanövény típusú gyerek, biztosan ő sem fog nyugton hagyni.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a hónapját nem tudom annak, mikor aludtam ennyit és ilyen jól, mint ma. Teljesen szürreális, hogy mindezt egy kórházban tapasztalom meg.
A szokásos hajnali ébresztő most sem esik jól. Főleg, hogy teljesen felébredek rá, hiszen nem csak nálam jár az éjszakás nővérke, hanem a másik két lányhoz is oda kell mennie. Az egyik ugye ráadásul cukros is, szóval vele jóval több dolog van. Sebaj, úgy vagyok vele, hogy ez volt az első és az utolsó éjszakám társaságban, kibírom már fél lábon is.
Napok óta végre először nem úgy kelek, hogy fáradtabbnak érezném magamat, mint amikor lefeküdtem. Kis túlzással élve végig aludtam az éjszakát, és határozottan jobban érzem magamat mind testileg, mind lelkileg. Persze a fekvésből már kezd baromira elegem lenni. Főleg, hogy még mindig nem nagyon bírok a háton fekvésen kívül máshogy helyezkedni. Illetve továbbra is nagyon fel kell pócolnom a fejemet, különben jön a savam. Szerencsére maga a vágásom továbbra sem húzódik, gondolom a varratok még nem feszülnek.
Azt hiszem, hogy sosem fogom megérteni azt, hogy egy kórházban miért kell az embereket hajnal ötkor kelteni. Főleg akkor, amikor annak semmi dolga. Persze, értem én, hogy úgy vannak leosztva a feladatok, hogy az éjszakásnak még körbe kell járnia, vérnyomást mérnie, egyéb rutin vizsgálatokat megcsinálnia. De a hajnali móka után most kifejezetten jól esett volna, ha nem ébresztenek fel. Így viszont legalább hajnalok hajnalán megtudom, hogy negatív lett a ct-m, és hogy a körülményekhez képest a vérképem sem mutat nagy eltéréseket.
Nagyon felületesen alszok. Nem merek inni, így teljesen ki van száradva a szám. Ráadásul nagyon kényelmetlen, ahogy a karomat tartanom kell, hogy az infúzió rendben tudjon folyni. És ha mindez nem lenne elég, éjfél előtt kicsivel arra riadok fel, hogy megint iszonyatos hányinger gyötör.
