A szokásos hajnali ébresztő most sem esik jól. Főleg, hogy teljesen felébredek rá, hiszen nem csak nálam jár az éjszakás nővérke, hanem a másik két lányhoz is oda kell mennie. Az egyik ugye ráadásul cukros is, szóval vele jóval több dolog van. Sebaj, úgy vagyok vele, hogy ez volt az első és az utolsó éjszakám társaságban, kibírom már fél lábon is.

koraszülött (3)Dirk (Beeki®) Schumacher képe a Pixabay -en.

Ha esetleg nem olvastad, hogy indult a koraszülésem története, először kattints ide!

Utolsó reggel a terhespatológián

Miután mindenki (persze rajtam kívül) kipisilte magát, bemegyek a közös fürdőszobába fejni. Egyelőre nem igazán akar belövellni a tejem. 10, maximum 15 milliket tudok kipréselni magamból. De ez is több, mint a semmi, és legalább már nem kell kidobnom. Vagy legalábbis nagyon remélem, hogy ma már kaphat majd anyatejet a kisfiú.

A két szobatársam közben rázendít a csacsogásra. Sajnos továbbra sem igen tudok azonosulni a témáikkal. Kicsit visszasírom a babás csajt, de mivel éjszaka többször is hallottam, hogy mennyire sír a fia a folyosó túloldalán, így összességében megint csak oda lyukadok ki, hogy nem igazán való nekem ez a más, vadidegen emberekkel való összezártság.

Nem véletlenül akartam VIP szobát kérni, de az most a covid helyzet miatt ugye nem opció.

Közben elkezdem összepakolgatni a cuccaimat, és átnézni, hogy Apával mit hozassak be. Ahogy pakolászok, nem találom jó pár ruhámat.

Hova a francba tehettem őket? Aztán eszembe jut, hogy valamikor éjszaka, félálomban, kénytelen voltam pár göncömet begyűrni az egy szem párnám alá, hogy magasabban legyen a fejem. Hiszen hiába kértem, nem kaptam még egy párnát, és nem tudtam anélkül aludni!

Hiányzom a kislánynak. Ő is nekem

Beszélek Apával és a kislánnyal. Szegénykének már úgy érzem nagyon hiányzom. Apa szerencsére megnyugtat, hogy amúgy minden ok. És amúgy is, ma délután ovi után lemennek anyósomékhoz, szóval a leányzó miatt nem kell aggódnom, nem fogja annyira érezni a hiányomat. Aztán amikor a kislány már nem beszélget velem, és Apa marad már csak vonalban, akkor azért elmondja, hogy a gyerek már minden éjszaka sír utánam. Nekem meg közben a szívem szakad meg. Nagyon mennék már haza hozzájuk.

Egy hajmosás néha maga a csoda

Miután megreggelizek (istenem, de baromira kezdem unni a vajas kenyeret), úgy döntök, hogy eljött az ideje annak, hogy rendbe tegyem magamat. Beállok a zuhany alá, és jó alaposan lesikálom magamat.

Sőt! Hajat is mosok.

Majd percekig csak folyatom magamra a meleg vizet, és élvezem, hogy élek. Amikor kiszállok a zuhany alól, tényleg úgy érzem magamat, mintha újjá születtem volna. Szó szerint olyan érzésem van, mintha ezzel az aktussal az elmúlt napok minden szennyétől és fájdalmától megszabadultam volna.

A kisfiú is egyre jobban van

Lelkileg és testileg megerősödve megyek fel a kisfiúhoz, és bízom benne, hogy ő is legalább annyival jobban érzi magát, mint én.

És tényleg! Jó hírekkel fogadnak. A kakija helyrejött, és picikét gyarapodott a súlya is, így ismét elérte a bűvös 2500 grammot. Én személy szerint kevésbé látom őt sárgának, de továbbra is a kék fényben tartják őt. Délre mondták, hogy meglesz a vérvétel eredménye, akkor okosabbak leszünk, hogy valóban javult-e. Bemegyek a kisfiúhoz, szegénykémnek kötés van a fején. Onnan tudtak csak vért venni tőle. Azért ez valami borzasztó lehet. A szívem szakad meg érte. Olyan kis pici és törékeny. A szeme körül még mindig be van vérezve, illetve az egyik szeme fehérjénél is látok egy kis vércsíkot. Azzal nyugtatnak, hogy ez normális, és ilyen pici babáknál akár hetekig is eltarthat, mire felszívódnak ezek a véraláfutások.

A szoptatás még mindig rohadtul tud fájni

Mivel rendben van a kakija, így megpróbálkozok a szoptatással. Hát, ez még mindig rohadtul fáj!

De kis ügyes volt ám, szinte egyből sikerült rácuppannia a mellemre, és tudott szívni is belőle. Persze nem sokat, 10-10 milli jött, de ahhoz képest, hogy majdnem egy hét eltelt a születése óta, én nagyon büszke vagyok rá. Viszont szegénykém szemmel láthatóan jól ki is fáradt a szopizásban. Azt mondják az orvosok, hogy minden második alkalommal próbáljak meg szoptatni, mert kell még ezt a spéci tápszert is kapnia. Olyankor meg javasolják, hogy én meg fejjek, és adjam le a tejet, amit majd sterilizálnak.

Miután végeztünk az etetéssel elbúcsúzom azzal, hogy nemsokára akkor jövök a cuccaimmal együtt. Reményeim szerint utoljára visszabandukolok a terhes patológiára.

A szobatársak még mindig furik. Vagy én vagyok az

Mivel már semmi más dolgom nincsen, így beletemetkezem a könyvolvasómba. De nem igazán tudok koncentrálni, mert a szobatársaim megállás nélkül beszélgetnek. A cukros lányhoz elég gyakran jönnek a nővérek, és már nekem is feltűnik, hogy a kórházi személyzet mennyire máshogy áll hozzá, mint mondjuk énhozzám. Aztán megtudom, hogy azért ennek megvan az oka. Kiderül, hogy a lány párja feljelentéssel fenyegetőzik, mert úgy gondolják, hogy a csaj nem kap megfelelő ellátást. Megvan erről is a magam véleménye, de próbálok a szokásommal ellentétben nem pofákat vágni, és nem beleszólni a dolgokba.

De ismét rájövök, hogy igaz a mondás: amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten! És ez, egy kórházban, különösen igaznak bizonyul.

A másik lány sem igazán tudja hova tenni, hogy miért szólnak rá, amikor kimegy cigizni. Szóval a két csaj tényleg abszolút egymásra talált, hiszen megvan a közös témájuk: szidni mindenkit, felelősöket keresni, csak magukba nem keresni a hibát.

Alig várom, hogy megszabaduljak tőlük….

Irány a koraszülött osztály

És végre, fél 11 magasságában jön a jó hír, cuccolhatok. Én öt perc múlva már készen is állok. A nővérkék most is kedvesek, az egyik cipeli a nagy sporttáskámat, a másik pedig a karton vizemet és egyéb dolgaimat. Gyakorlatilag ég a pofám, hogy két nő cipekedik helyettem, de amikor ezt el is mondom nekik, megint csak még ők nyugtatnak engem, hogy ugyan már, ez a dolguk, hogy segítsenek!

Az egész koraszülött osztályon csak mi vagyunk a kisfiúval. Elfoglalom a szobámat, leülök az ágyra és csak élvezem a csendet. Aztán elolvasom a zárójelentésemet és megdöbbennek, hogy milyen borzasztó volt például a vérvételem eredménye. A vasam a béka segge alatt van, és tele vagyok gyulladás jelenlétét jelző értékekkel. Én meg csak örülök magamban, hogy ehhez képest egész jól vagyok. Eszembe jut, amit az egyik orvos mondott egy vizit alkalmával, miszerint nagyon sokat köszönhetek annak, hogy gyerekkoromban sportoltam. És hogy most is nagyon jó formában voltam a terhességem előtti majd mindennapos tornázásnak köszönhetően. Szerinte mind a terhességem, mind a műtétem és a felépülésem alakulhatott volna sokkal rosszabbul ezek nélkül.

Élet a koraszülött osztályon

Hiába vagyok itt, magán a koraszülöttsztályon, továbbra is 3 óránként mehetek a kisfiúhoz látogatni, etetni őt. Főleg, hogy még mindig a kékfényben van. Ráadásul a szobájába is csak úgy mehetek be, ha előtte átöltözök egy olyan ruhába és maszkba, amit sehol máshol nem hordok. Szóval elég sok időm van pihenni, ráadásul itt is mindenki úgy bánik velem, mint a hímes tojással. Etetés után ők maguk mondják, hogy „Anyuka, menjen és pihenjen, majd mi vigyázunk a kisfiúra”.

Mivel a véralvadásgátló receptjét ki kell váltanom a gyógyszertárba, azt beszéljük Apával, hogy összehozzuk a kellemest a hasznossal, és akkor megyek ki, amikor ő amúgy is jön be hozzám csomagot leadni. Így legalább őt látom, ha már a kislányt nem tudom. Apa szerint egész jól nézek ki. Ez is valami! Beszélgetünk egy fél órát, aztán visszamegyek a szobámba.

Mostantól 4 szülinapom lesz

Nagy magányomban (amit amúgy módfelett élvezek) eldöntöm, hogy mostantól 4 szülinapot fogok tartani. Egy lesz a sajátom, egy-egy a két gyerekem szülinapja, a negyedik pedig a mai nap, amikor hivatalosan is kikerültem egészségesen a terhespatológiáról. És mivel hajat is mostam, valóban újra embernek érzem magamat. Ezt persze közlöm a családommal is! Apropó, továbbra is örök hála a mobilinternetnek, aminek köszönhetően szinte egész nap tudok csacsogni a családommal. Így legalább nem vagyok teljesen egyedül.

Estére, hála a jó égnek, ki tudják venni a kisfiút a kékfényből. Van valamennyi tejem, de szükség van a tápszeres pótlásra. Nem stresszelem magamat ezen. A kislánynál is három hónapos koráig volt tejem, de az sem volt elég, ő is felesbe tápszert kapott, mégis ember lett belőle. Nem is akármilyen!

A fiam már most a világ legjobb gyereke

A kisfiú amúgy a világ legjobb gyerekének tűnik egyelőre. Már amennyit látok belőle. Csak eszik és alszik és mosolyog, és sírni is alig hallom, max akkor, ha pelenkázzák. Ezt amúgy a csecsemősök is alátámasztják. Állítólag éjszaka sem viselkedik máshogy, és tényleg sosem sír.

Adja ég, hogy ilyen maradjon!

Amúgy itt is írtóra rendes mindenki. Segítenek mindenben, jó tippeket adnak a gyerekkel kapcsolatban, amiket még én is tudok hasznosítani, hiába volt már egy babám (kattints, ha érdekel milyen tippeket adtak a csecsemősök az újszülöttömhöz).

Ezen kívül szó szerint ágyba hozzák nekem a kajákat, és folyamatosan érdeklődnek a hogylétem felül.

Szinte olyan, mintha egy hotelben lennék. Lehet, nem is akarok majd innen hazamenni!

A folytatáshoz kattints ide!

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂

Kitűzés a Pinteresten

Megosztom

Oszd meg a barátaiddal a bejegyzést