A minap elmentünk vásárolni a férjemmel a közeli bevásárlóközpontba. Alighogy kiszálltunk az autóból, szinte azonnal ott termett egy toprongyos, hajléktalannak tűnő férfi, és kérte, hogy a KARÁCSONY KÖZELEDTÉRE gondolva támogassuk az általa képviselt XY alapítványt, és adjunk neki PÉNZT.
Azon kívül, hogy mára már számtalan jótékony hatását bizonyították be a kétnyelvű nevelésnek (pl. aktívabb agytevékenység, nagyobb kreativitás, jobb problémamegoldó képesség…), vannak különleges hozadékai is ennek a fajta nevelésnek. Például az, hogy a mindennapjaink részévé válik egy esetleg tőlünk egészen különböző kultúra, ami által a gyermekünk nyitottabb lesz, befogadóbbá válik. Ráadásul így decemberben még a Mikulással is kétszer találkozhat.
(tovább…)
Különösebben babonás nem vagyok, de így péntek 13-án eszembe jutott egy másik, számomra misztikus szám.
Már gyerekkoromban is felfigyeltem rá, hogy a hetes számnak, mint olyannak, mekkora jelentőséget tulajdonítanak és hogy sokkal többet használjuk ezt a számot, bármelyik másiknál.
Kétbalkezes vagyok. Nem kicsit, nagyon.
Éppen emiatt csapdahelyzetbe is kerültem, amikor úgy döntöttem, hogy a gyermeknevelésben zéró toleranciát hirdetek a képernyőkkel szemben.
Ha 5 évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy mostanra lesz egy bő 2 éves lányom, kiröhögöm!
És felháborodok!
És kikérem magamnak!
Ha most valaki azt mondja, hogy 5 év múlva 2 gyerekem lesz, ugyanígy reagálnék. 😀
Nem vagyok híres a túláradó érzéseim világgá kürtöléséről, de be kell, hogy valljam, szerelmes vagyok. És azt is be kell, hogy valljam, hogy soha, senki iránt nem éreztem még így.
Hogy hogy is kezdődött ez az egész? Hogy hogyan lettél még számomra is megdöbbentő módon a legfontosabb ember a világon?
