Harmadig napja vagyunk itthon Apával kettesben, a gyerek nélkül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a falat kaparom, annyira hiányzik a kislány, ugyanakkor valamilyen formában a gondolataim nagy részében jelen van.
Túl vagyok az 1 napos önkéntes digitális detox kihívásomon.
Hogy sikerrel teljesítettem-e? Azt mondom igen, sőt!
De kezdjük az elején.
Hazaérkezni a karácsonykor otthon hagyott lakásba nem túl felemelő érzés. Persze 3 nap intenzív „busójárás” után jól esik megpihenni a megszokott kanapédon, de ránézve a naptárra, ami december 26-án áll, mégis kicsit szívet tépő. Bármennyire is jól sikerült az idei karácsony, vagy pont ezért, rossz érzés volt áthajtani a naptárat 28-ra, hiszen elmúlt a karácsony, elmúlt egy újabb év és ilyenkor az ember amúgy is nosztalgikusabb hangulatban van szerintem.
A karácsonyi időszakban örömmel tapasztaltam, hogy nap végére a telefonom akkumulátora a szokásos 15-25 % helyett, 50-60 %-ot mutatott. A nagy jövés-menésben sok esetben a mobilom a táskám mélyén lapult, vagy még ha elől is volt, eszembe sem jutott rápillantani.
Hogy hiányzott-e a digitális világ?
Egészen addig, amíg rá nem néztem a telefonomra, azt kell, hogy mondjam, hogy NEM!
Emlékszem évekkel ezelőtt, ha valaki szelektíven gyűjtötte a szemetet, az furcsa embernek számított, hiszen „minek bajlódni a szétválasztásával, amikor jön a szemeteskocsi, és úgyis egybe önti össze a korábban szétválasztott szemetet”. Szerencsére ma már a legtöbb háztartásban is rájöttek, hogy mekkora jelentősége van a környezettudatosságnak, és azt tapasztalom, hogy az emberek nagy része ki is veszi a részét ebből, lehetőségeihez mérten.
(tovább…)
