Van nekünk egy csokis-sütis „kofferunk”, ahol a nasikat rejtegetjük. K. születése óta gyakorlatilag mi nem veszünk édességet (ez alól talán a szaloncukor a kivétel, illetve a csakis a téli időszakban kapható szilvás mézes puszedli). Mégis havonta- kéthavonta szanálnom kell a hamarosan lejáró csokikat. Egyszerűen nem tudjuk olyan ütemben fogyasztani, mint ahogy kapjuk őket (főleg K-nek vesznek sokat, de hogy minek…?).
A délutáni alvás után sétálni akartam volna elmenni, de sajnos elkezdett cseperegni az eső. Így úgy döntöttem, hogy ma is sütni fogunk. Próbáltunk apa kedvében járni, így valami sós, egyszerű finomságot akartam készíteni. K. amikor meghallotta a sütés szót, már ugrálva vigyorgott és közölte, hogy segíteni fog.
És hurrá, elérkeztünk az egyik kedvenc időszakomhoz, közeledik a Halloween. Talán ez az egyetlen dolog, ami kárpótolni tud az óra átállítás miatt bekövetkezett letargikusabb hangulatomért. Most még az ősz is ehhez igazítva mutatta meg a borongósabb arcát, így tényleg a legjobbkor jön az ünnep, hogy egy kicsit mókázzunk, akár már egy 2 éves gyerekkel együtt.
