A karácsony igazi csodája bennünk rejlik

A karácsony igazi csodája bennünk rejlik

Azt hiszem, hogy az ember életében két időszak van, amikor úgy isten igazából élvezni tudja a karácsonyt. Először gyermekként élhetjük át azt a megannyi csodát, amit tartogat ez az egész, varázslatos hangulatú december. Majd később, amikor gyerekünk lesz, vele együtt ismét átlényegülhetünk, és örömködhetünk mindabban a sok szépben és jóban, amit az év utolsó hónapja tartogat számunkra.

(tovább…)

Terhes gondolatok a korona idején

Terhes gondolatok a korona idején

Azt hiszem írtam már arról, hogy úgy gondolom, hogy egy terhesség alaphelyzetben is elég megterhelő tud lenni akár lelkileg, akár fizikailag, de így, egy világjárvány kellős közepén még inkább meg tudja nehezíteni egy várandós életét.

(tovább…)

Segítség! Visszafejlődik a gyerekem

Segítség! Visszafejlődik a gyerekem

Amióta gyerekem van, az a bizonyos mondás, miszerint „Két lépést előre, egyet hátra”, egészen új értelmet nyert. Sőt, sokszor át is fogalmaztam magamban ezt úgy, hogy „Egy lépést előre, kettőt hátra”. És bármennyire is tudom, hogy egy teljesen természetes, a gyerekek fejlődési és életszakaszaival, életeseményeivel együtt járó jelenségről van szó, attól még baromira idegesítő a dolog.

(tovább…)

Búcsú a szeretett bölcsitől

Búcsú a szeretett bölcsitől

Napok, sőt hetek óta szomorkás egy kicsit a hangulatom, hiszen egyre csak közeledett a mai nap: az utolsó bölcsis napunk. Nem tudom más anyák is ilyen szintű lelki kérdést csinálnak-e belőle, mint én, de bevallom őszintén, ott van a gombóc a torkomban, ha arra gondolok, hogy délután végső búcsút intünk magának a bölcsinek, és még inkább a kedvenc gondozónéninknek.

(tovább…)

Pin It on Pinterest