Nagy franc a leányzó, már most tudja, hogyan kell hízelegni. Mi lesz itt később?

Az úgy volt, hogy reggeli után kértem, hogy a köhögésére vegyünk be szirupot. Bármennyire is gyerekeknek van készítve ez a nyákoldó, meg rá van írva, hogy málna ízesítésű, valójában rossz, mint a bűn. De cserébe legalább hat.

Szóval megbeszéltük K.-vel, hogy már nagyon nagylány, így nem akarom én beleerőszakolni a fecskendőt a szájába, hanem lesz szíves ő betenni, én pedig belenyomom a szirupot. Jött a válasz: „Okéka!”

Kiveszem a gyógyszert a hűtőből, felszívom a fecskendőbe a kellő mennyiséget, visszaülök a székre, aztán mondom, hogy na jöhet. Erre ő: „Anya, megölellek.” Elöntött a jó érzés, szupi, szeret a lányom. Aztán megint mondom neki, hogy jól van, kiölelkeztük magunkat, jöhet a gyógyszer. „Nem, még ölellek Anya.” Újabb ölelkezés, közben rápillantok a fejére és tudjátok, az a sanda nézés 😀

De közben úgy ölel, hogy majd eltöri a nyakam! Na mondom, elég volt kislányom, most már be kell venni a gyógyszert és eltoltam magamtól. Ő csak ült ott összegörnyedve, fején sunyi vigyor és megszólal: „Anya, szeretnék bújni cicidhez!”

Higgyétek el, nagyon nehéz ilyenkor megőrizni a komolyságomat. Ölelkeztünk még egy percig, aztán minden határozottságomat összeszedtem, és újra eltoltam magamtól és kértem, hogy vegyük be a gyógyszert. Lemondóan nézett rám, és végül betette a szájába a fecskendőt.

Utána valahogy nem volt kedve átölelni….

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂