Emlékszem, tavaly év vége felé, bárkivel is beszélgettem, mindenki megkönnyebbülten nyilatkozott arról, hogy végre valahára hamarosan magunk mögött hagyjuk 2020-at. Egyet kellett velük értenem. Valóban nem volt egy túl jó év. De bevallom, nekem nem sok illúzióm volt arról, hogy 2021 sokkal jobb lesz majd.  És bár sok esetben igazam lett, azért összességében elmondhatom, hogy 2021-nek is lassan vége szerencsére, és én egészen derűlátó vagyok a jövőre vonatkozóan.

Bár tudom, hogy még van egy teljes hónap 2021-ből és sokaknak messze még a számvetés időszaka, én mégis le szeretném zárni ezt az évet. A decembert már szeretném tiszta lappal indítani, egy kicsit megpihenni a családom körében, és rendet tenni magamban, mert bizony rám fér. Ahogy talán sokunkra.

Photo by Olya Kobruseva from Pexels

2021 január

Ez a hónap örökké emlékezetes marad számomra. Hiszen bár még csak a terhességemből 8 hónap telt el, mégis egy napon úgy döntött a kisfiam, hogy megszületik. Azt hiszem, kis túlzással élve elmondhatom, hogy azzal, hogy a világra jött a 36. héten, az életemet mentette meg. Egy igencsak nehéz terhességet követett egy talán még keményebb szülés élmény, vagyis egy biztos: jól beindítottam az évet. De legalább, amikor úgy éreztem, most már biztosan életben maradok, rájöttem, hogy innen már tényleg csak felfelé vezethet az út. Ráadásul a kezemben tarthattam a makk egészséges kisfiamat, aki a mai napig egy hős a szememben.

2021 február-március

Tudod, van az a mondás, miszerint hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka. Teljesen egyetértek. Miután túl voltam az év első sokkján és hazakerültünk a kórházból, sok minden átértékelődött bennem. És miután mind testileg, mind lelkileg nagyjából rendbe jöttem, sokkal könnyebb lett minden. Bár a Covid továbbra is meghatározta az életünket, de szerencsésnek mondhatom magunkat. Nem lettünk betegek és a környezetemben sem fordult elő súlyos megbetegedés. Talán ezek miatt sem voltam képes felfogni azt, hogy a világban ahelyett, hogy megnyugodtak volna a kedélyek, az emberek egyre inkább egymás ellen fordultak.

2021 április-május

Végül a tavasz meghozta sok értelemben az enyhülést. Egyre inkább korlátozások nélkül élhettünk, ráadásul a kisfiam is egyre nagyobb lett. Sőt, szerencsére az éjszakázásoknak is búcsút inthettem. Ebben az időszakban fordult meg először komolyabban a fejemben, hogy azt a sok nehézséget, amin keresztülmentem, a magam és a mások javára kéne fordítanom. Végül elhatároztam, hogy könyvként megjelentetem a terhességem és szülésem történetét. Felkerestem egy szerkesztőt, aki látott fantáziát a kéziratomban, és végül elfogadta a felkérésemet, hogy a magamnak írogatott naplóból segítsen egy anyáknak, kismamáknak szóló könyvet létrehozni.

2021 június-július

Épphogy elhatároztam, hogy belevágok a könyvkiadásba és az ezzel járó rengeteg feladatba, amikor is a férjemet felkeresték egy-két visszautasíthatatlan munkaajánlattal. Amit ő, persze egyeztetve velem, el is fogadott. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, túlvállaltam magamat. Ott maradtam egy szinte 0-24-ben dolgozó férjjel, egy fél éves kisfiúval, a majd négyéves nagylánnyal, miközben belevágtunk a lakásfelújításba is. Arról nem is beszélve, hogy nekem is egyik határidőm szorította a másikat.

Nem sok választásom maradt. El kellett engednem sok dolgot, amire én vágytam nőként és emberként, hogy cserébe anyaként és feleségként tudjak helytállni. Az élet néha nem úgy keveri a lapokat, ahogyan mi szeretnénk. Volt egy kemény két-három hetem, amikor annyira elfáradtam az „egyedülálló anyaságba”, hogy rá sem bírtam nézni a kéziratra. És lassan már a tükörbe sem tudtam belepillantani, annyira elborzasztott a fáradtságtól és önsajnálattól meggyötört ábrázatom.

Hiába no, ekkor már négy éve gyakorlatilag csakis a családomnak éltem, és mivel nem vagyok egy ősanya típus, vágytam már valami másra is. Végül felhívtam a szerkesztőmet, elmondtam neki, hogy nem tudom tartani a határidőket, így hagyjuk inkább a fenébe a könyvet. Ő meg azt mondta, ne hagyjuk. Hogy tök mindegy mikorra, de fejezzem be az átírást, mert a könyvem jó, és én meg képes vagyok arra, hogy végig csináljam azt, amibe belekezdtem.

2021 július-augusztus

Sírtam a megkönnyebbüléstől, hogy egy terhet, a határidő terhét levehettem a vállamról. És úgy döntöttem ismét, életemben sokadjára, hogy muszáj összeszednem magamat, mert ez nem én vagyok.

Anyaként azt hiszem mindannyian eljutunk előbb vagy utóbb arra a pontra, hogy gyökeresen meg kell változtatnunk magunkon valamit. Hát én nyárra jutottam el idáig. Fogtam magamat, és az évek óta hosszú, szőke hajamat levágattam rövidre és befestettem vörösre. Ráadásul az ép testben ép lélek szlogent ismételgetve újult erővel vágtam bele az itthoni edzésekbe.

És tényleg jót tett a változtatás. Pár héten belül sokkal jobban éreztem magamat. A könyvet is sikerült átírnom, és hálás vagyok a szerkesztőmnek és a családomnak, mert nem hagyták, hogy félbehagyjam a munkát.

2021 szeptember-október

Mire kettőt pislantottunk, el is érkeztünk az őszhöz. A kislány középső csoportos nagylány lett, és jó szokásához híven a második héten már le is betegedett az oviban. A férjemmel és a kisfiammal egyetemben. Nem is lábaltak ki belőle egyhamar, pedig én újabb határidőhöz érkeztem a könyvvel; lassan nyomdakészre kellett elkészíteni a Derült égből terhességet.

Hát, nem volt egyszerű, de sikerült. Ám ennek a sikernek ára volt.

Teljesen rámentem megint arra, hogy egyszerre legyek anya, feleség, nő, ember és még ki tudja hány szerepben kell manapság egy nőnek megfelelnie. Tényleg nem egyszerű.

Én pedig egyre jobban és jobban belelovalltam magamat abba, hogy soha semmi nem sikerül és állandó akadálypálya az életem. Erre a borongós hangulatomra rátett egy lapáttal, hogy a Covid ismét feltámadt és egyre nagyobb beleszólása lett a mindennapi életünkbe.

A kislányt például egyre gyakrabban hazaküldték, ha köhintett egyet az oviban, miközben az ég egyadta világon semmi baja nem volt. Gondolom sokaknak ismerős ez a helyzet. Sok anya tudja, hogy milyen az, amikor egy totyogóval vagy otthon, akivel a jól kialakított rutinod esik szét minden áldott nap, mert a négyéves kiharcolja magának a figyelmedet.

2021 november

November 11-én csörgött a telefonom. A nyomdából hívtak, hogy elkészültek a könyvem nyomtatásával, másnap akár házhoz is tudják szállítani. A föld fölött lebegtem. Tényleg nem semmi érzés, amikor fél év kőkemény munka után a kezedbe foghatod a munkád gyümölcsét. Ám a neheze még csak ekkor kezdődött. Hiszen a könyvet el is kell adnom (apropó, itt tudod megrendelni!). Anno, azt mondta a szerkesztőm, hogy ha száz darabot el tudok adni, jó vagyok. Ha háromszázat, akkor nagyon jó. Ha pedig egyszer elérem a bűvös ezer példányt, akkor mondhatni bestseller író lettem.

Néha nagyot kell álmodnia az embernek. És bár még messze vagyok az ezer példány eladásától, szerencsére nagyon jó kritikákat kap a Derült égből terhesség. Íme egy kis ízelítő, hogy milyen szavakkal illetik a könyvemet.

Ha nem lett volna elég azzal megküzdenem, hogy manapság már mennyire nem sikk olvasni, sajnos azzal is szembesülnöm kellett, hogy hála a Covid-őrületnek, az emberek nagyobb része teljesen kifordult önmagából. A társadalom teljesen két részre szakadt, ember embernek farkasa lett. Oltott kíván lassú halált az oltatlannak, oltatlan hangoztatja, hogy hamarosan majd megtudják az emberek, milyen mérget tartalmaznak az oltások.

Személy szerint én bízom benne, hogy minden jóra fordul. Hogy egyik tábor sem hal ki, mert akárhogy is, az emberek csak veszítenek. Vagy az életüket, vagy a rokonaik, barátaik nagy részét. Őszintén nem értem, hogy egyik tábor is hogy kívánhat ilyet a másiknak. De talán addig jó nekem, amíg nem is értem meg ezt a mentalitást. Van olyan barátom, nem is egy, aki szerint itt már minden csak rosszabb lesz. Én azt szoktam nekik válaszolni, hogy én nem hiszem. Két gyerekkel a hátam mögött nem engedhetem meg ezt a luxust, hogy ilyen pesszimistán lássam a világot. 😊 Meg hiszek abban, hogy az embereknek előbb-utóbb feltűnik, hogy nem ez visz előre, és hogy lassan megnyugszanak a kedélyek e téren is.

Szóval milyen is volt 2021?

Nehéz. Változatos. Boldog. Kihívásokkal teli. Elszomorító. Magányos. Sikeres.

És még tudnám egy csomó jelzővel illetni. Sokat elvett, sokat adott, de egy biztos, hamarosan vége van.

2021-ben a családunk négy főssé bővült, miközben én megjártam a poklok poklát. De túl vagyok ezen is, talán tanultam is belőle, de egy biztos, sokkal erősebb lettem. És sokat tanultam. Magamról, a világról, az emberekről.

Például azt, hogy bármi is van, nekem embernek kell maradnom, bármennyire is egyre embertelenebb a világ.

Hogy értékelnem kell azokat az embereket, akik mellettem álltak a legnagyobb szarban, és továbbra sem érdemes törődnöm azokkal, akik csak a hibáimat látják.

Hogy igenis, a család és önmagam vagyunk a legfontosabbak, és senki nem mondhatja meg, hogy engem mi tehet boldoggá, csakis saját magam.

Ahogyan azt tavaly is megírtam, sokat sírtam, sokat nevettem, sokat gondolkodtam, sokat beszélgettem és rengeteg új dolgot tanultam ebben az évben is, amik remélem a javamra fognak válni 2022-ben.

Összességében nem volt egy borzasztó év ez a 2021. Jobb volt, mint a tavalyi, és bízom benne, hogy rosszabb, mint 2022 lesz. Rajtam nem fog múlni. Addig is, Isten veled 2021.

Ha tetszett az írásom, kérlek oszd meg másokkal is!

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂