Tudjátok, van az a bizonyos mondás, miszerint az idő ólomlábakon halad, ha éppen nem élvezzük a helyzetet, amiben vagyunk. Én azt gondolom, hogy nálam 2020 ezt is – mint annyi minden mást -, felülírta, mert hát, hogy is mondjam csak: nem volt egy túl jó év ez, ellenben borzasztó gyorsan elrepült legalább.

Tudom-tudom, messze még az év vége, és ezzel együtt a számvetés időszaka is, mégis úgy döntöttem, hogy november utolsó napját „beáldozom” még ennek az évnek, és egyúttal lezártnak is fogom tekinteni ezek után, hogy a december hónapot már úgy tölthessem, hogy a jövőre, a tervekre, és az új feladataimra tudjak koncentrálni, miközben élvezem mindazt, amit ez a csodás hónap tud adni (arról, hogy én miképp készülök lelkiekben az év utolsó hónapjára és az ünnepekre, arról itt olvashatsz).

2020 január-február

Azt hiszem, hogy amikor átléptünk ebbe az évbe, senki nem gondolta volna, hogy ilyen eseményekben lesz részünk. És bár év elején már szállingóztak a hírek arról, hogy keleten valami kórság ütötte fel a fejét, biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünket az foglalkoztatott, hogy igyekezzünk betartani az újévi fogadalmainkat, vagy hogy különösebb letargia nélkül túléljük a hosszú és sötét téli hónapokat.

Én személy szerint hatalmas tervekkel vágtam bele 2020-ba, és minden zsigeremben azt éreztem, hogy ez az év tutira az én évem lesz.

Hm…. Tévedni emberi dolog.

2020 március-május

Az első kezdeti sokk után, mikor rájöttünk, hogy korona vírus, meg kijárási korlátozás, meg karantén ide vagy oda, de az élet az valamennyire normális mederben tud tovább folytatódni, életem egyik legboldogabb pár hete, hónapja vette kezdetét. Főleg, ami a családi életemet illeti.

Voltunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a kislány továbbra is tudott bölcsibe járni, Apa is elkezdett itthonról dolgozni, én pedig elkezdtem tanulni, képezni magamat, hogy ősztől egy új karriert építsek fel magamnak, ahol a munka-magánélet egyensúlyát úgy éreztem fent tudom majd tartani.

Kezdetben rettegtem attól, hogy mi lesz itt velünk bezárva Apával, gyakorlatilag egy elszigetelt életben, de tudjátok mit? Baromira jól megvoltunk.

Rájöttem többek között ismét arra, hogy velünk kettőnkkel az ég egyadta világon semmi probléma nincsen, ha senki nem szól bele az életünkbe és csak magunk vagyunk.

A tavaszi idő beköszöntével a kislánnyal sem volt nehéz dolgunk, hiszen rengeteg időt töltöttünk kint a szabadban, megvolt az a néhány jóbarát, akikkel azért tartottuk a kapcsolatot, és így azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen meg tudtuk szűrni azt, hogy csakis olyan emberek vegyenek körül bennünket, akiktől csak és kizárólag pozitív töltetet kaptunk.

Photo by Volodymyr Hryshchenko on Unsplash

Teljesen átértékelődött bennem az is, hogy bár továbbra sem a jelenlegi otthonomban kívánok megöregedni, de hálás vagyok azért, hogy itt mindenünk megvan, hogy kényelmesen élünk, hogy van egy csodaszép kertünk, ahova bármikor kimehetünk, és hogy itt is találtunk olyan embereket, akikre számíthatunk.

2020 június-augusztus

Valamikor még tavasszal csináltam a facebook oldalamon egy szavazást (csatlakozz te is, ha még nem tetted: https://www.facebook.com/azanyja), ahol azt kérdeztem, hogy ki mit gondol, év végére a nőgyógyászoknak, vagy pedig a válóperes ügyvédeknek lesz-e több munkájuk. Én magam a nőgyógyászokra tippeltem (legyünk pozitívak felkiáltással), de azt álmomban nem gondoltam volna, hogy épp én fogok plusz munkát adni a dokimnak. Amikor június elején pozitív lett a terhességi tesztem, alig akartam hinni a szememnek, hiszen nemhogy tervezve nem volt a baba, de még oda is figyeltünk Apával, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Hát, úgy néz ki a korábbi pár hónap teljes harmónia közöttünk, még az én hormonháztartásomat is képes volt picit átrendezni. Köszi covid!

Szóval a nyár egyik tanulsága az volt, hogy ember tervez, a természet végez, és ezek után kb. abból állt az egész nyaram, hogy próbáltam azt az életet, amit ősztől elképzeltem magamnak egy kicsit átvariálni, átrendezni.

És nem sikerült.

Mert van, hogy az élet felülírja a dolgokat, és ilyenkor nincs más dolgunk, mint elsiratni a régi álmokat, és gyorsan keresni újakat.

Aztán a nyárnak köszönhetek még egy nagyon fájdalmas tanulságot. Méghozzá azt, hogy ez az egész hónapok óta tartó feszültség, amiben már akkor is éltünk, sajnos a legtöbb emberből a legrosszabbat hozta ki. Így nem egy, és nem két olyan emberrel elváltak egymástól az útjaink (legalábbis lelkileg), akikkel sosem gondoltam, hogy ez majd meg fog történni.

De rá kellett jönnöm, hogy egy életem és egy családom van, és ha bárki ezek közöl bármelyiket is szét akarja rombolni, akkor annak kívül tágasabb!

Higgyétek el, nagyon nehéz ajtót mutatni a számotokra fontos embereknek, de ha már több a keserűség velük, mint a jókedv, akkor van, hogy csakis ez lehet a megoldás!

2020 szeptember-november

Az ősz számomra két fő tevékenységből állt. Egyrészt beszoktatni a kislányt az oviba, ami nem volt egy egyszerű menet az imádott bölcsi után (erről itt tudtok bővebben olvasni). És ami talán számomra még nagyobb feladat volt, hogy be kellett ismernem, hogy bármilyen könnyű is volt az első terhességem, és bármilyen jó formában is voltam az újabb teherbeesésem előtt, ez semmit nem jelent. Másodjára kifogtam egy olyan terhességet, ahol felmerült a vetélés gyanúja, majd az, hogy esetleg az utolsó hónapokat kórházban kell töltenem, arról már nem is beszélek, hogy az egész sportos életformámat fel kellett adnom a veszélyeztetett terhességem miatt, így az amúgy is ismét egyre feszültebbé váló környezeti behatásokat nem tudtam a szokásos módomon levezetni és ez abszolút kihatott a mindennapjaimra.

Amilyen harmóniában telt a tavaszom, olyan idegbajban telt az őszöm, és talán most novemberre mondhatom azt, hogy elcsitultak körülöttem a nagy viharok, amiket egyrészt a járvány okozta lelki terhek okoztak, másrészt az abból való konfliktusok, hogy több embert is magamra haragítva az asztalra csaptam, és azt mondtam, nem tűröm tovább, hogy bárki is a negatív szarját behozza az én világomba!

Szóval milyen is volt 2020?

Kihúzta a lábam alól a bizonyosság talaját, hogy mindent IS mi irányítunk. Ismét megmutatta azt, amit én bár tudok, csak néha elfelejtek, hogy a természet a legnagyobb úr, és nem éri meg packázni vele.

Elvett rengeteg embert, akikért csak kevés ideig bánkódtam, és hozott helyettük egy csomó új kapcsolatot, akikért hálás vagyok.

Apával az elmúlt évek legjobb hónapjait éltük át, aminek köszönhetően jövőre bővülni fog a családunk.

Sokat sírtam, sokat nevettem, sokat gondolkodtam, sokat beszélgettem és rengeteg új dolgot tanultam meg, amiket biztosan hasznosítani fogok majd a jövőben.

Összességében, nem is volt olyan rossz ez a 2020. De azért isten veled!

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂