Ezen a héten útjára indult a #maradjotthon mozgalom. Bezártak az iskolák, az óvodák, és egyre több munkahely rendelt el home office-t, így a városok és utcák szép lassan elkezdtek kiürülni.
Hétfőtől Apa is átállt a home office-ra, aminek első körben nagyon örültem, gondoltam mégiscsak könnyebb lesz, ha ketten tudjuk szórakoztatni a gyereket. Azzal nem számoltam csak, hogy K. nem igazán fogja érteni, hogy miért zárkózik be Apa, és miért nem mehet be hozzá és lóghat rajta, amikor csak szeretne. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, így voltunk sétálni, elmentünk a boltba pár kifliért, és döbbenten tapasztaltuk, hogy lisztet valóban nem lehet vásárolni. Délután egy ismerős dokinővel futottam össze, nyugdíjas lévén őt is kivonták a forgalomból. Ő is csak annyit tudott javasolni, hogy minél kevesebb emberrel találkozzunk, fogyasszunk sok vizet és C illetve D vitamint, és vigyázzunk magunkra. Gondoltam ezek után elugrok gyógyszertárba és veszek vitaminokat, de akkora sor állt az utcán, és olyan lassan zajlott a kiszolgálás, hogy inkább hagytam a francba az egészet. Azt azért megjegyzem, hogy a patikusokon nem láttam semmiféle védőfelszerelést, ez azért döbbenetes volt.
Időközben a kormány úgy döntött, hogy lezárják Magyarország határait, betiltják a rendezvényeket, bezárják a mozikat, szórakozóhelyeket, és a nem élelmiszert árusító boltok nyitvatartási idejét 15:00-ig engedélyezik.
Kedden is szerencsére hétágra sütött a nap, kellett is minden napsugár, hogy jobb kedvem legyen. Nálam a keddek már hosszú évek óta egyet jelentenek a masszázs időpontommal, de sajnos most erről is ki tudja meddig, de le kell hogy mondjak.
Nehéz nap volt ez a mai lélekben. A kislány megkérdezte, hogy mi van a bölcsivel, hogy mi van a kis barátaival. Hogy mikor jön ez, meg mikor megyünk ide meg oda. Ilyenkor elszorul a torkom. Nem tudom mit válaszoljak neki. Hajtogatom, hogy mindenki beteg, nem tudunk találkozni másokkal stb-stb. Ha viszont az egész szituációt leszámítjuk szuper nap volt, egész nap kint voltunk a napon, sétáltunk, bubikat fújtunk, angol órát tartottunk a plüssöknek. Komoly esélyt látok rá, hogy a lányom tanár, vagy valamiféle előadóművész lesz, annyira szeret szerepelni, fontoskodni.
Szerdán is kitartott a jó idő, hála a jó égnek, legalább ennyi. Amúgy elkeserítő egy nap volt. Megtudtam, hogy a helyi játszóteret lezárták. A szomszédos faluban találtak egy koronavírusos embert és a pletykák szerint a mi településünkön is vittek már el mentővel gyanús személyt.
Ma több ismerősöm is hívott, hogy voltak vásárolni és ki vannak fosztva a boltok, se hús, se tészta, se semmi nincs. Apa ezen felbuzdulva elment bevásárolni, de ő is üres kézzel jött haza… Sört bezzeg kapott! Őrület.
Bár a mélyhűtönk tele van kajával, de azért még nem szívesen nyúlnék hozzá a lefagyasztott ételekhez.
Elkezdtem napirendet kialakítani a kislánynak, de igyekszem nem túl animálni őt, mondjuk amíg szép az idő, addig nem is látom ennek a szükségességét. Legyen csak kint minél többet a friss levegőn. Amúgy ma Apa felállította a trambulint, és a gyerek kb. 4 órát kint ugrált benne. Örülök neki, hogy még anno beszereztük, és hogy a kislány is szívesen ugrál benne.
Próbálok küzdeni a letargia ellen. Néha olyan, mintha minden rendben lenne, esténként lefektetem a gyereket, lejövök, Apával bekapcsoljuk a tévét, minden ugyanúgy zajlik, mint korábban. Aztán eszembe jut, hogy nem, baj van a világban, nagy baj. Bizonytalanság van, nem tudom mi lesz holnap, hogy mi lesz egy hét múlva, abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy mi lesz egy hónap múlva. Bizakodom, várok valami csodára, hogy egyszer csak azt olvasom, hogy eltűnt a vírus, meggyógyultak a betegek és visszaállt az élet a megszokott kerékvágásba. Mint egy fuldokló, úgy ugrok rá minden hírre, ami nem a legrosszabb forgatókönyvekről szól. Közben egyre többen beszélnek a lehetséges karanténról, na az még szép buli lesz, bár egyre inkább szükségesnek tűnik. Amúgy ma gazdasági csomagokat jelentett be a kormány, többek között kihirdették, hogy nem kell a hiteleket fizeni az év végéig. Apával azt beszéltük, hogy bár nem kívánunk ezzel élni, én örülök, hogy van egy ilyen vészforgatókönyv is.
Csütörtökön a boldogságnaptáram aznapi írásából próbáltam erőt meríteni.
Minden nap elszorul a torkom és nincs nap, hogy ne pityeregném el magamat, ha a gyerek nem látja. Nehéz mosolyognom K-re és jókedvűen válaszolgatni arra, hogy mikor gyógyul meg mindenki, hogy mikor mehet a bölcsibe, mikor láthatja a bölcsis nénijét, a mamáját, a papáját és a megszokott embereket. Baromira nem fair egy kislányt így kizökkenteni a szokásos kis közegéből. Talán ezt viselem a legnehezebben.
Szerencsére a gyerek alapjáraton jókedvű, de azért látom, hogy a helyzet megviseli őt is. Ezt leginkább abból tudom, hogy hosszú hetek után elkezdett megint bepisilni. Szerencsére csak picit csurizik be, de azt már megfigyeltem, hogy akkor esik vissza erre a szintre, ha valami lelki bánata van. Illetve újra felkel legalább egyszer éjszakánként, be kell hozzá mennem, ez is szerintem az új helyzet hatására jött elő, mert hetek óta nem fordult elő.
Egyre több embertől hallom, hogy kirúgták, vagy a fizetését csökkentik. A kormány is már több százezres munkanélküliséggel számol. Borzasztó. De legalább Apa ma újra elment reggel vásárolni és kapott szinte mindent. Ma már nyugodtabban feküdtem le aludni, hogy tele van a hűtő hússal, gyümölccsel és tejtermékkel.
Ja, a nap híre, hogy az emberek nem csak ételből spejzolnak be, hanem a legálisan tartható fegyvereket is viszik, mint a cukrot… No comment.
Apa úgy döntött, hogy megelőlegezzük a kislánynak a húsvétot és a névnapját, hazaállított egy műanyag csúszdával, egy fészekhintával és még néhány kinti játékkal. Olyan jó volt hallani, ahogy K. sikítozva örült neki, és azonnal ki is próbálta az összes új játékát.
Pénteken a veszélyhelyzetre való tekintettel néhány stratégiailag fontos cégnél megjelent a katonaság és állítólag az utcákon is egyre több katonát lehet látni. A mai napon négyre nőtt az eddig a koronavírusban elhunyt magyarok száma. Bár továbbra is azt mondják, hogy a vírus az idősekre és a más alapbetegségekben szenvedőkre veszélyes, én egyre több olyanról is olvasok, amikor fiatalok fekszenek az intenzíven, anélkül, hogy korábban betegek lettek volna. Lengyelországban például egy fiatal nő halt meg koronavírusban, miután megszülte a gyerekét. Megint csak elgondolkodtam, hogy most akkor hazudnak nekünk?
Ami viszont egy csoda, az az időjárás, hét ágra süt a nap és 20 fok van nap közben. Apa elővette ma a bicikliket és kimentünk a határba tekerni. Egy helyen láttunk lovakat, ott megálltunk és megcsodáltuk a pacikat. A tulaj elmesélte, hogy nemrég költöztek erre a helyre és ha majd elmúlik ez az egész őrület, akkor látnak bennünket szívesen lovagolni. Szerintem élni fogunk vele 😊
Jó volt kint lenni a természetbe, csönd vett körül, nem láttam embereket, nem láttam híreket, minden olyan nyugodt volt.
A hétvége felemásra sikerült. Átlépte a százat a regisztrált betegek száma. A halottak száma is nő. Olaszországban a helyzet már teljesen elkeserítő, ezrekről derül ki, hogy fertőzöttek és százak halnak meg naponta. A helyi közhangulat még inkább tükrözi a világban kialakult dühöt és frusztrációt. Lassan máglyán akarják elégetni azt az embert, aki kimerészkedik az amúgy kihalt utcákra, ne adj isten boltba megy.
A bölcsiből ma kaptunk egy tájékoztatót, miszerint továbbra is vállalják ügyeleti rendszerben a gyerekek ellátását, de nem tudják megmondani, hogy ez a lehetőségük meddig tud fennállni. Április hónapra az eddigi 92000 helyett 55000 Ft-ot kérnének mindenkitől (függetlenül attól, hogy a gyereket viszed vagy sem), és azt írták, remélik, hogy májusra rendeződnek annyira a dolgok, hogy normál üzemben tudjanak újra működni. Én is remélem, hogy így lesz.
Vasárnap azt írta a naptáram, hogy színházba kell mennem. Jó vicc.
Ja, és bejelentette a polgármester, hogy a faluban is van egy igazolt koronavírusos ember. Mi ma is kimentünk sétálni a gyerekkel, az utcákon senki nem volt, mintha ciánoztak volna. Apa viccesen meg is kérdezte, hogy nem látok a kabátján egy célkeresztet? Mert úgy érzi magát, hogy lesik őt az ablakok mögül és prédának tekintenek ránk.
Nagyon nehéz úgy megőrizni a kontrollt, hogy kétféle embert látsz magad körül. Az egyik, aki beleszarik mindenbe és a másik, aki halálra pánikolja magát. A legviccesebb amúgy, hogy állítólag idős emberek és gyerekesek flangálnak úton-útfélen a városban és a tereken. Akik gyerekkel mennek ki, még megértem, nekem is van gyerekem, nehéz velük a négy fal között. De hogy az idősek 15 dkg szalonnáért képesek elmenni a boltba? Ezt nem tudom megérteni.
Folyt. köv. itt.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
