Egyre több helyről kapom meg a kérdést, hogy tudom-e már, hogy mit fogok kezdeni magammal munka téren. A válaszom az, hogy nem, nem tudom, de a zsigereimben érzem, hogy ez egy rohadt jó év lesz.

Akik esetleg nem tudják, azoknak elmesélem röviden, hogy mi is a kérdésfelvetés alapja.

  1. június 30-án úgy sétáltam ki hét hónapos terhesen a munkahelyem kapuján, hogy alig vártam, hogy visszatérhessek dolgozni. Szerettem a munkámat, szerettem a csapatomat, jó volt a viszonyom a feletteseimmel, jól kerestem; egyszóval kerek volt a világ munka téren. Nem volt konkrét megállapodásunk arról, hogy mikor megyek vissza dolgozni; abban maradtunk, hogy meglátjuk, hogy hogyan viselem az anyaságot, illetve, hogy a kislányom mennyire lesz anyás, vagy éppen társaságkedvelő, és jelentkezem.

Tavaly szeptemberben, amikor a gyerek betöltötte a kétéves kort, beirattam őt a bölcsödébe, és jeleztem a munkahelyemnek, hogy kész vagyok januártól visszatérni a munkakörömbe.

És akkor jött a feketeleves!

Közölték, hogy sajnos szervezeti átalakítás miatt a korábbi pozícióm meg fog szűnni 2020-ban, és az általam preferált 6 órás munkakört amúgy sem tudják elképzelni más, engem esetlen érdeklő beosztásban sem. Végül egy olyan munkát ajánlottak, aminek köze nincsen ahhoz, amit évekig csináltam, teljesen távol áll a személyiségemtől és a kvalitásaimtól, így megköszöntem a lehetőséget és maradtam GYES-en.

Azóta hónapok teltek el, beléptünk egy új évtizedbe és én még mindig itt topogok, hogy merre is induljak el. Tele vagyok ötletekkel, de valahogy egyiket sem tudom megragadni és formába önteni. Amit eddig sikerült felmutatnom az az, hogy novemberben elindítottam a blogomat. Szerencsére jó visszajelzéseket kapok az írásaimmal kapcsolatban és tervezem, hogy online magazinoknak is bemutatkozom. 1-2 írásom meg is jelent már női portálokon, de a célom a pénzkereset lenne, illetve az, hogy a magam ura lehessek. Lehet, hogy sokat akarok? Nem hiszem, hiszen tagja lettem jó pár FB csoportnak, ahol hasonló cipőben járó nők építették fel jól működő, sikeres vállalkozásukat, néha olyan hihetetlen termékekre, vagy szolgáltatásokra alapozva, hogy csak tátom a számat.

Igyekszem az ő sikereikből inspirálódni és közben nyitott szemmel járni, hogy egy lehetőség se menjen el mellettem. Próbálom képezni magamat az írás és a vállalkozás indítás terén, és már eddig is rengeteg dolgot tanultam meg. Sok időm és energiám szabadult fel, amit szeretnék arra felhasználni, hogy kitaláljam azt, hogy az elkövetkező években mivel is szeretnék foglalkozni. Már régen nem az vezérel, hogy minél több pénz legyen a bankszámlámon, hanem az, hogy olyan munkát végezzek, aminek értelmét is látom, jó is vagyok benne, motiválhatok másokat, miközben magam oszthatom be az időmet mindezekre.

Én is, mint gondolom a legtöbb nő, elolvastam már az idei horoszkópomat. Nálam általában a kínai a nyerő, de most bármit és bárhol is olvastam, mindenhol a megújulásról, az új kezdetről és a nagyszerű lehetőségekről szóltak a jóslatok. Az utolsó jó évem 2014-ben volt, azóta inkább hullámvölgyek tarkították az életemet, de ennek most vége! Szeretném ha jövő ilyenkor nem csak érezném, hanem már biztosan tudnám is azt, hogy az ami a munkahelyemen történt velem, az a lehető legjobb dolog volt, ami csak történhetett.

Szóval ide veled 2020, már nagyon vártalak!

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂

 

Pin It on Pinterest

Megosztom

Oszd meg a barátaiddal a bejegyzést