Meséltem anno, hogy a bölcsiben éppen három féle különböző betegség is kavarog. A mellett, hogy az influenza pont tetőzik, van egy jó kis felső légúti megbetegedéses nyavalya, és egy fosós-hányós betegség is. No, az én kislányom ez utóbbit nyalta be pár napja.
A jó hír az az volt, hogy azon kívül, hogy napi kétszer-háromszor ment a hasa a gyerek, más baja nem volt. Se a közérzete nem volt rosszabb, se láza nem volt, szóval tényleg semmi problémát nem tapasztaltam azon kívül, hogy rohanni kellett vele a wc-re.
Mivel szerencsére nem vagyunk egy gyomorbajos család, így nem vagyok túl jártas abban, hogy mi a teendő ilyen esetekben.
És mivel próbálok felelős szülőként gondolkodni, így utána olvastam a neten, hogy mivel tudom még segíteni a kislányom állapotának a javulását. Négy dolgot tettem magamévá az olvasottak alapján.
- nem kell egyből orvoshoz rohanni vele, főleg, ha nem súlyos a hányás-fosás mennyisége, a gyerek fogyaszt elég folyadékot, és jó a kedélye
- nem kell túlzásba vinni a diétát, a gyerek a folyadék pótlása után nyugodtan eheti a szokásos ételeit
- viszont mindenképp érdemes a folyadékveszteséget pótolni, és célszerű ehhez rehidratáló folyadékot venni, ami nem csak vizet tartalmaz, hanem ionokat, és a szükséges sókat is
- kerülni kell a hasfogó gyógyszereket, a lényeg az, hogy minél előbb kiürüljön a bélből a salakanyag
Ezzel a tudással felvértezve döntöttem úgy, hogy elsétálok a patikába, és veszek rehidratáló folyadékot. Hiszen anyaként mindent el akartam követni, hogy minél előbb meggyógyuljon a lányom.
Az ott tapasztaltakon viszont mélységesen megdöbbentem.
Mikor sorra kerültem, köszöntem jólnevelten és elmondtam, hogy a két és fél éves lányom hasmenésére szeretnék kérni valamilyen ion és sópótló szert. A gyógyszerész visszakérdezett, hogy na és mit mondott az orvos, mit kell szedjen? Mondtam, hogy semmit, mivel nem voltunk orvosnál. Erre ő kapkodva a levegőt visszakérdezett, hogy megy a hasa a két és fél évesemnek és nem vittem orvoshoz? Hát mondom nem, hiszen semmi egyéb baja nincsen.
Akkor megkérdezte hogy és mit adok arra, hogy ne menjen a hasa? Elmondtam, hogy semmit, mert úgy tudom, hogy azzal nem teszünk jót, ha valami hasfogót használunk.
Ekkor már látványosan forgatta a szemét és egy halk „szegény kislány” sóhaj is elhagyta a száját…..!!!!
Majd megkérdezte, hogy lázas-e a gyerek? Elismételtem, hogy nem, nem lázas, se hőemelkedése nincs, se nem bágyadt, hogy ugrál a fején, rendesen eszik és azon kívül, hogy napi háromszor fosik, egyéb baja nincsen.
Erre ő: „És tud inni rendesen? És mit tervez tenni azért, hogy szegénynek ne menjen a hasa?”
Ekkor már kicsit eldurrant az agyam, szóval némileg emeltebb hangon közöltem vele, hogy a gyerekem egy napja beteg, már, ha ezt betegségnek hívhatjuk. Hogy azért vagyok itt, hogy kapjak valamit, amivel segíthetek neki, hogy még ennyi baja se legyen, szóval legyen szíves és adjon valamit, ő a gyógyszerész, én megveszem, amit ajánl, de nem értem, hogy mi a baja!
Akkor újabb pofákat vágva kipakolt elém három különböző dobozt, hogy válasszak. Én visszakérdeztem, hogy mégis mi alapján válasszak, el tudná mondani mégis, hogy melyik miért jó, és hogy az elmondottak alapján melyiket javasolná?
Újabb szemforgatást követően, és egy-két perc tanakodás és leírás-elolvasás után kiválasztott két fajta gyógyszert, én kifizettem azokat, majd búcsúzóul még odaszúrta, hogy azért, ha nem jön rendbe szegény lányom, ugyan vigyem már el orvoshoz!
Biztosítottam őt ezirányú szándékomról, és kisétáltam.
Őszintén azt hittem, hogy felrobbanok ott helyben. Nem is értettem az egész szituációt, komolyan úgy éreztem, mintha valami gyerek kinzó lennék az ő szemében.
Én már tényleg nem értem ezt a világot, már a patikus is ítélkezik felettem, de mi alapján? Mert nem tartok itthon egy házipatikát minden eshetőségre, hogy az első tünetnél telenyomjam a gyerekemet gyógyszerekkel? Vagy mert mertem úgy odamenni, hogy ajánlást kértem?
A lényeg a lényeg, hogy a kislány összesen 3 napig volt „beteg”, és nem kellett elvinnem őt a doktor bácsihoz, és a rengeteg influenzás beteg közé. Legközelebb pedig biztosan másik gyógyszertárba fogok menni.
További információk a témában: https://www.novakhunor.hu/betegsegek/hasmenes-kezelese-gyermekeknel-igy-gyogyul-meg-hamarabb-ezek-a-legujabb-ajanlasok
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂