Mi anyák, mindannyian mások vagyunk. Épp úgy, ahogyan a gyermekeink sem egyformák. Mégis egy dologban hasonlítunk. Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor szemünk fénye közösségbe kerül. És ez bizony mind nekünk, szülőknek, mind a gyerekünknek óriási változás. És nem éppen könnyű. Pont emiatt úgy döntöttem, elmesélem nálunk hogy zajlott a bölcsödei beszoktatás a kisfiammal.

Az előző cikkemben meséltem arról, miért döntöttem úgy, hogy bölcsibe adom a fiamat, és hogy mi alapján választottam bölcsödét. Írtam arról is, hogyan készültünk fel a bölcsödei beszoktatásra, és hogy miképp teltek az első napok. Végül szót ejtettem arról is, hogy milyen várt vagy éppen nem várt hatásai voltak a kisfiam viselkedésére a bölcsi kezdésnek. Ha nem olvastad volna ezt az írásomat, kattints ide, hogy megtudd, hogy zajlott nálunk az első hét.

A bölcsödei beszoktatás második-harmadik hete

Bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy a négynapos hosszú hétvége után mennyire lesz nehéz ismét bölcsibe menni. De szerencsére, nem tapasztaltam különösebb ellenállást. Érkezés után a kisfiú ügyesen segített levenni a ruháit, jókedvűen megmosta, majd megtörülte a kezét, és csak akkor görbült le picit a szája, mikor elbúcsúztam tőle. De már nem sírta el magát.

Mivel az első héten nem tudták őt bent elaltatni, kérték, hogy fél kettőre menjek vissza. Így is történt, és bekukucskálva az ajtón, szomorúan láttam, hogy a fiam bár csöndben és nyugton fekszik az ágyában, nem alszik. Mikor észrevett a gondozónéni, hozta is ki őt hozzám. Elmesélte, hogy minden rendben volt vele, szépen evett, ivott, játszott egész nap, de sajnos nem tudott elaludni.

Sebaj, másnap újra próbálkoztunk. És végre valahára meg is történt a csoda, a beszoktatás hetedig napjára elaludt ebéd után a kisfiú. Teszem hozzá, hogy ekkorra valószínűleg már a végkimerültség határán állhatott, hiszen az elcsúszások miatt jóval kevesebbet aludt, mint általában szokott. Ezzel megtört a jég és bár még a rákövetkező héten is előfordult egyszer, hogy nem aludt el ebéd után, össszességében pontot tettünk a beszoktatásra.

Voltak persze még kisebb-nagyobb sírdogálások, akár a reggeli elbúcsúzáskor, akár a délutáni viszontlátáskor, de összességében nem panaszkodhatom. A fiam másfél-két hét alatt teljesen hozzászokott a mindennapos bölcsödés élethez.

Hogyan élem meg anyaként a bölcsödét

Meséltem már arról, hogy alapvetően én a bölcsit támogató anyukák táborát erősítem. Egyrészt azt gondolom, hogy gyereknek gyerek a barátja, és jól érzik magukat a korukbeliek társaságában. Másrészt én magam is vágytam már arra, hogy ne 0-24-ben egy kisgyerekkel töltsem a napjaimat. De ez persze nem azt jelenti, hogy ne éltem volna át én magam is az érzelmek ezer skáláját.

Megszakadt a szívem, mikor azt láttam, hogy elpityergi magát és nyújtja felém a kezét, mikor én sietve becsukom magam után az ajtót. Fájt hallani a sírását, ami a legtöbbször addig tartott, amíg kiértem a folyosóra. Hiányzott, hogy nem sertepertél a lábam alatt egyfolytában. Rossz volt, hogy nem tudom minden pillanatban, mi történik vele. Hiába éltem át másodjára a bölcsis beszoktatást, nem volt könnyebb, mint anno, a lányommal.

De összességében nagyon szimpatikusak a gondozónénik, tetszik maga a bölcsöde épülete és felszereltsége, ráadásul tudom, hogy a fiam annyira jó természetű, hogy mindenhol szeretik őt. Így tudom, jó helyen van nap közben.

A bölcsödei beszoktatás hatása az ovis tesóra

Azt hiszem érdemes néhány szót ejtenem arról, hogy az ötéves lányom mit szólt az öccse bölcsis kezdéséhez. Természetesen nála is, ahogy minden nagytesónál időről időre felbukkan a féltékenység, mióta megszületett a kicsi. Éppen ezért azt gondoltam, örülni fog annak, hogy végre az öccse is intézménybe kerül, nem itthon lóg egész nap anyával. Érdekes, mert nem éppen ez történt. Mármint lehet, hogy örül neki, sőt, biztosan, de a viselkedésén nem ez látszódott.

Újult erővel tört ki rajta a féltékenység, szerinte a fiamat jobban szeretem, és igenis, amikor hazaér az oviból, csakis vele foglalkozzam, stb. Hiába mondtam neki, hogy most már az öccsének is hiányzom, hiszen nem voltunk együtt nap közben, nem izgatta ez a magyarázat. Sokat undokoskodott, csúfolta a kicsit, és nem egyszer velünk is borzasztóan viselkedett. Arra tudok gondolni, az okozta nála ezt a viselkedés változást, hogy ismét az öccse került középpontba, róla többet beszéltünk, sokszor ő és a bölcsi volt a téma. És ezt a lányom igencsak nehezen viselte két-három hétig.

A bölcsödei beszoktatás hatásai a fiamra

Az első héten számomra csak az volt a döbbenetes, hogy a fiam amúgy sem tökéletes alvása teljeset szétcsúszott. Ahogy korábban írtam, volt olyan, hogy hajnalban két-három órákat fent volt, hogy nem aludt nap közben, és ezt éjszaka sem igen pótolta, stb. Ezek a problémák szerencsére rendeződtek azután, hogy el tudott végre aludni a bölcsiben.

Ekkor viszont más gondok merültek föl. Például a nála korábban csak alig-alig jelentkező szeparációs szorongás a tetőfokára hágott. És amire korábban sohasem volt példa, az apja sem tudta megvigasztalni a gyereket. Volt olyan is, hogy el kellett mennem valahova és a fiam fél órán át csak zokogott. Nem egyszer agresszív is lett, volt, hogy székeket dobált, a nővérének ment neki vagy éppen a szobájuk ajtaján lévő rácsot rázta úgy, hogy az majd kiszakadt a falból.

Szerencsére hamar rájöttünk, hogy ha mi nem is tudjuk őt lenyugtatni, a kis plüss csacsija igen. A csacsi az, akivel pici kora óta együtt alszik, és ő lett az az állat, aki a bölcsibe is elkíséri, és ott is van vele nap közben. Ha a kezébe nyomtuk a csacsiját, a dühkitörései és a sírása is azonnal abbamaradtak. Azt gondolom, ez az állatka lett neki a stabil pont, aki – velem ellentétben- még a bölcsiben is vele van.

Hogy milyen viselkedésváltozásokra érdemes felkészülni, arról erre a cikkre kattintva olvashatsz.

Amiket nem gondoltam volna

És akkor még néhány érdekesség, gondolat a bölcsis beszokás kapcsán, amiket nem is gondoltam volna.

A fiam annyit ügyesedett a bölcsi kezdés óta eltelt három hétben, hogy csak ámulok. Sokkal szebben eszik és iszik például. Kanállal is, pedig az nálam nagy mumus volt. Van, hogy már elkéreckedik vécére és pisilni már többször is sikerült neki. Az öltközködésben is sokat ügyesedett, bár teszem hozzá, ennek a fene nagy önállóságnak annyira nem örülök, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy a csizmáját egyedül húzza fel – mert képtelen rá.

Már a második hétvégén feltűnt, hogy teljesen alkalmazkodott a bölcsis napirendhez. Tízóraira például kevesebbet eszik, mint eddig, mert a bölcsiben akkor csak ivólevelet kapnak. Illetve eddig egy óra körül álmosodott el, és akkor tettük le a délutáni alvására, míg most már szintén a bölcsis alváshoz igazodva, dél körül látom rajta, hogy álmos.

És egy személyes megjegyzés. Továbbra sem tudom, mások hogy csinálják, vagy milyen segítségeik vannak napi szinten, de amikor négy óra körül a fiamért megyek, általában ő az utolsó, vagy maximum még 1 gyereket szoktam látni a 25 fős létszámból….

Szerencsés vagyok, mert úgy tűnik, a lányom után a fiam is szeret közösségbe járni. Biztosan alkati kérdés is, de azt gondolom, sokat segít nekik az is, hogy nem éreztetem velük azt, hogy mennyire nehezemre esik őket elengedni. No és persze az, hogy megbízom a gondozónénikben és óvónénikben, és ezáltal bizony a gyerekei is érzik, hogy jó helyük van.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂