Mi anyák, mindannyian mások vagyunk. Épp úgy, ahogyan a gyermekeink sem egyformák. Mégis egy dologban hasonlítunk. Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor szemünk fénye közösségbe kerül. És ez bizony mind nekünk, szülőknek, mind a gyerekünknek óriási változás. És nem éppen könnyű. Pont emiatt úgy döntöttem, elmesélem nálunk hogy zajlott a bölcsödei beszoktatás a kisfiammal.

Miért adtam bölcsibe a gyerekemet?

A bölcsöde kérdésével kapcsolatban az anyukák között sokszor vérremenő viták alakulnak ki. Vannak, akik szerint a világ legjobb dolga otthon lenni a gyerekkel, annak hároméves koráig. Mások szerint a gyereknek szüksége van gyerektársaságra. Sokak számára kényszer a bölcsöde, hiszen nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy GYES-en maradjanak. És persze vannak olyan anyukák is, akik bár imádják a gyermeküket, hiányzik nekik a munka és az, hogy végre újra „felnőttes” dolgok vegyék körül őket.

Én azt gondolom, hogy nem vagyunk egyformák, ráadásul a gyerekeink is különbözőek. Így mindenki, szégyenérzés nélkül döntse el maga, hogy a mi a legjobb a gyereke és a saját maga számára.

Személy szerint én azt gondolom, hogy gyereknek gyerek a barátja. Ráadásul nekem olyan gyerekeim vannak, akik imádnak jönni-menni, sürögni-forogni. Anno a lányommal alig vártam, hogy megkezdhesse a bölcsit, mert már másfél éves korában láttam, hogy nem elég neki a társaságom. Kétévesen kezdte a bölcsit, és imádta minden percét.

A fiam, a nővére révén, talán még inkább társasági gyerek. Rajta is azt láttam, hogy bár imádunk együtt lenni, de felderül az arca, ha a nővére hazajön az óvodából és imádja, amikor sok gyerek veszi őt körül.

Arról nem is beszélve, hogy nekem is mennyire hiányzott már az, hogy dolgozhassam, hogy nyugodtan, folyamatos megszakítások nélkül csinálhassam a dolgomat. Így számomra nem volt kérdés, hogy ahogy lehetőségünk lesz rá, megkezdjük a bölcsis életet.

Hogyan választottunk bölcsödét?

A lányommal anno kénytelenek voltunk magánbölcsit választani, hiszen a faluban, ahol lakunk, nem volt bölcsöde. Annyira nem is bántam, mert szuper gondozónénit kaptunk, tetszett a bölcsi hangulata, és az első pillanattól fogva úgy éreztem, jó helyen van a lányom. Mikor a fiam megszületett, már tudtuk, hogy hamarosan megépül a helyi bölcsöde, így kíváncsian vártam, hogy milyen véleményeket hallok majd róla. Bevallom, kicsit féltem attól, hogy a magánintézmény mennyire kényeztetett el bennünket. Nem szívesen adtam volna a megszokott színvonal alá.

Szerencsére minden ismerőstől csakis jót hallottam a helyi bölcsiről. Ráadásul volt alkalmam személyesen is ellátogatni oda egy nyílt nap keretében. Nagyon tetszett, hogy milyen jól felszerelt, milyen tágas, világos szobák vannak és hogy mennyire profinak tűnik az igazgatónő és az ott dolgozók is. Elmesélték, mi hogyan zajlik náluk, és válaszoltak a felmerülő kérdéseinkre is.

A látogatás után egy percig nem gondolkodtam azon, hogy ismét magánbölcsit választok-e. Viszont sajnos pár hét izgulás következett, hiszen a beiratkozás után várakoznunk kellett, hogy felvételt nyerünk-e. Annyira sokan jelentkeztek ugyanis a bölcsibe (többen 15-20 kilométerről is ide akarták hozni a gyereküket), hogy nem volt egyértelmű, hogy felveszik-e a fiamat. Munkáltatóit kértek mindenkitől, illetve azt is nézték, hogy nincs-e otthon pici baba, akivel az anyuka amúgy is otthon van.

Végül nem tudom mi alapján döntötték el, hogy kit vesznek fel és kit nem, de mi a szerencsések közé tartoztunk. Hamarosan kaptuk a levelet, hogy felvételt nyertünk.

A bölcsödei beszoktatásra készülés

Nyár elején tartottak egy szülői értekezletet. Ez több szempontból is hasznos volt. Megismerkedtem a fiam leendő gondozónénijével, megtudtam, hogy melyik csoportba fog kerülni és láttam, hogy hol és mikkel fog játszani hamarosan. Kaptunk néhány tanácsot, hogy miképp tehetjük könnyebbé a magunk és a gyerekünk számára a bölcsödei beszokást. Például kérték, hogy kezdjünk el evőeszközt adni a gyerekünk kezébe, álljunk át a fix, egyalkalmas délutáni alvásra, ésatöbbi. Illetve kaptunk egy listát, hogy milyen tisztasági csomagot kell majd hoznunk az első napon, hogy milyen plusz ruhákra lesz majd szükség a bölcsis élethez és kérték, hogy ne felejtsünk majd el munkáltatóikat és jövedelemigazolásokat hozni, ami alapján kiszámolják majd, hogy kell-e az ebédért és a gondozásért fizetnünk.

Majd a szülők „lemeccselték” egymás között, hogy melyik gyerek mikor kezd. 14 új bölcsis iratkozott be a mi csoportunkba, és a tervek szerint heti két gyerek beszoktatását vállalták. Persze voltak szülők, akiknek már az „azonnali” kezdés is késő lett volna, de szerencsére különösebb konfliktus nélkül kialakult a sorrend.

Ha rajtam múlt volna, csak januárban, a fiam kétéves korában kezdtük volna a bölcsit, de kérték, hogy ne várjuk meg ezt és kezdjünk korábban. Így viszont az osztozkodásnál én nyugodtan hátradőltem és mondtam, hogy nekünk az utolsó alkalom is tökéletes lesz, így végül október végére írtuk be a kezdést.

Kiosztották még a jeleket, ami a szülőtársak nagy részéből előhozta a sprintert. Sokan úgy vetették rá magukat a jelekre, mintha minden ezen múlna. Én pedig elkerülendő a tömeget és a „dulakodást”, megvártam, míg mindenki visszaül a helyére és odabattyogtam az utolsóért. És még örültem is, szuper jelet hagytak nekünk a többiek.

A szülői végeztével nem volt más hátra, mint élvezni a nyarat, és a gondozók kérésének eleget téve készíteni a kisfiú lelkét arra, hogy hamarosan ügyes, bölcsis nagyfiú lesz.

A bölcsödei beszoktatás nulladik napja

A nyár és az ősz eleje olyan gyorsan elröpült, hogy azon kaptam magamat, hogy már október vége van. Azt hiszem egész jól sikerült felkészíteni a kisfiamat a bölcsödére, bár bevallom, a kanál használattal a levesnél hadilábon álltunk.

Javasolták, hogy a kezdés előtti hét egyik napján, szép idő esetén látogassunk el a bölcsibe. Szerencsére a megbeszélt napon hétágra sütött a nap, így elsétáltunk az alig 500 méterre lévő bölcsibe. A fiam, meglátva a sok gyereket az udvaron, no és persze a rengeteg járgányt, azonnal elengedte a kezemet és bevetette magát a játékba. Egy jó negyven percen keresztül nem is jött oda hozzám, így mi nyugodtan tudtunk ismerkedni a gondozónénivel.

Megbeszéltük, hogy úgy készüljek, nagyjából két hetet vesz majd igénybe a bölcsis beszokás, de persze ez függ majd a fiamtól is. Megnyugodtam, hogy azt mondta, figyelembe fogják venni, hogy a fiam mennyire rugalmasan veszi az akadályokat és hogy ettől teszi majd függővé, hogy milyen gyorsan haladunk a beszokással. Bár, a fiam hátát nézve egy motoron, megállapítottuk, hogy ha minden jól megy, nem sok probléma lesz vele.

A bölcsödei beszoktatás első napjai

Az első hétfői napon tíz órára érkeztünk a bölcsibe, és az udvaron találtuk a gyerekeket. A fiam, csak úgy, mint az első alkalommal, azonnal elment játszani. Pár perc múlva az igazgatónővel elvonultam az adminisztrációt elintézni.

Alig kezdtem neki a papírok kitöltésének (maximum 15 perc telhetett el), már hozták is utánam a zokogó fiamat. Így utólag visszagondolva az lehetett a probléma, hogy úgy hagytam őt ott, hogy nem mondtam meg neki, hogy elmegyek egy kis időre. Emiatt ijedhetett meg szegénykém.

Ezek után én is visszamentem vele az udvarra, ahol ismét egyből elment játszani, de azért most már folyamatosan rajtam tartotta a szemét, és néha oda is jött hozzám egy ölelésre. Fél tizenkettő környékén bementünk a csoport szobába, megmutatták neki, hol fog ülni ebédkor, evett egy keveset, majd dél körül hazaindultunk.

Másnap ismét tíz órára kellett menni. Akkor az időjárás miatt a szobában voltak. Így legalább felfedezhette a benti játékokat is. Pár perc elteltével kérték, hogy búcsúzzam el tőle, és foglaljak helyet a tárgyalóban. Abban maradtunk, hogy ha nagyon és vígasztalhatatlanul sír, akkor kihozzák hozzám.

Mikor elbúcsúztam tőle, egyből zokogásban tört ki, de ilyenkor az a legjobb, amit tehetünk, hogy felvesszük az álarcot és rendíthetetlenül és rezzenéstelen arccal kisétálunk. Elfoglaltam a helyemet a kijelölt szobában és két órán keresztül olvasgattam. Ilyen is rég volt. Szerencsére, bár egyszer-kétszer még sírva fakadt, de könnyen és gyorsan meg tudták vigasztalni. És ebben nagy szerepe volt a kedvenc kis plüssének is, aki itthon is mindig ott van neki, ha szomorú lenne.

A beszoktatás folytatása

Szerdán már nyolc órára vittem őt, és csak beadtam a gondozónéniknek, majd elköszönés után hazajöttem. A krokodilkönnyek most sem hiányoztak, de egy-két perc múlva már azt láttam, bekukucskálva az üvegajtón, hogy a gondozónéni ölében ülve nézelődik. Délre kellett érte mennem és az fogadott, hogy a kisfiú az ágyában fekszik. Egyelőre csak megmutatták neki, hogy hol fog aludni, de miután észrevett engem, már hemperedett is le a matracról és biggyedő szájjal futott ki hozzám.

A negyedik napon az érkezésünk ugyanúgy zajott, mint szerdán. A kisfiú boldogan indult meg a bölcsibe, nem volt semmi gond az átöltözésnél és a kézmosásnál sem. Viszont ahogy a terem felé indultunk, elkezdett csimpaszkodni belém és sírva fakadt. Majd megszakadt a szívem, de igyekeztem kemény maradni, gyorsan a gondozónéni kezébe nyomtam őt és mentem haza. Abban maradtunk, hogy aznap, mivel nap közben annyira jól érzi magát a fiam, már megpróbálják bent altatni.

Így fél egyre mentem érte. Bevallom, kicsit tartottam az altatástól. Ugyanis a kisfiam nagyon jó alvó, néma csöndben és teljes sötétségben. Egy bölcsiben pedig egyik feltétel sem adott. Nem is igazán lepődtem meg, hogy a fiam ébren várt. Szerencsére csöndben, nyugton feküdt a helyén, így a többi gyereket nem zavarta, de sajnos fél óra alatt nem tudták őt elaltatni.

És itt az a szokás, hogy ilyenkor kiadják őt a szülőnek.

Pénteken ugyanez volt a forgatókönyv, azzal a különbséggel, hogy egy órára kellett érte mennem, mondván, annyi idő alatt csak elalszik.

Hát nem így történt. A gondozónő nevetve mondta, hogy milyen aranyos a kisfiam, csöndben cukiskodott és udvarolt neki az ágyban. Alvásról szó sem volt. De biztatott, hogy előbb-utóbb biztosan kifárad majd.

Elmesélte, hogy végtelenül jó természetű, nyugodt, vidám a fiam. Egész nap játszik, bandázik, ugrabugrál és fülig ér a szája. Pont ezt gondoltam, hogy így fog viselkedni.

Azzal váltunk el, hogy a négynapos hosszú hétvége után lehetséges, hogy ismét egy kis visszaesést fogok tapasztalni. És hogy bízzunk benne, hogy a következő héten megoldódik az ottalvás is.

A bölcsis beszoktatás nem várt hatásai

Bármennyire is jól érzi magát egy kisgyerek a bölcsiben, azért ez egy nagyon megterhelő változás az életében. Épp ezért érdemes felkészülni arra, hogy bizony nem várt hatásai is lehetnek a bölcsis beszoktatásnak.

Sok esetben előfordulhat, hogy egy kisgyerek visszafejlődik. Tűnhet úgy, hogy haragszik a szülőre, mert elutasíthatja annak közeledését. Megváltozhat a személyisége, hirtelen agresszívvá, csapkodósabbá, komorrá válhat. Hogy milyen viselkedésváltozásokra érdemes felkészülni, arról erre a cikkre kattintva olvashatsz. A jó hír az, hogy általában ezek a negatív változások két-három hét alatt maguktól rendeződnek.

Én, amit észrevettem az első hét után, az a fiam jól kialakult alvásának teljes széthullása volt. Ebben biztosan nem segített az sem, hogy az itthon megszokott fél egy – egy órai fekvéséhez képest pénteken például negyed kettőre értünk haza és nem is aludt el három előtt.

Hétvégére pedig jött a fekete leves. A fiam három napon át kelt éjfél és hajnali három között. Volt olyan, hogy tíz percenként sírt fel és hangosan zokogott a nevemet kiabálva. Olyan is volt, hogy éjféltől kezdve bő három órán át fent volt és csak énekelt, magyarázott nekem. És persze ezek után ugyanúgy reggel hat óra körül ébredt és délután sem aludt jól. Egy idő után eljutottam oda, hogy nem tudtam, mivel „működik” még a gyerekem. Szerencsére a négynapos hétvége utolsó éjszakáját végre ismét végigaludta.

És hogy miképp alakult a második hetünk a bölcsiben, arról itt olvashatsz.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂