Ha valaki az előző terhességemkor, de akár csak fél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy 2021-re eljutunk oda a családbarát Magyarországon, hogy egy nőnek nincs joga megválasztani azt, hogy kinél akar szülni, biztosan kinevetem! Hiszen milyen abszurd még csak belegondolni is, nemde? Az ember azt gondolná, hogy egy normális országban nem fordulhat elő olyan, hogy egy ilyen alapvető, már több évtizede kiharcolt joga csorbulhat egy nőnek.

Photo by Jozemara Friorili Lemes from Pexels

Hát, van egy rossz hírem, de igen, mégiscsak előfordulhat!

Én pedig itt állok nyolc hónapos terhesen, és csak kapkodom a fejemet, hogy ez csak rossz álom, ugye?

De nem, úgy néz ki itt az ideje, hogy szembenézzek a valósággal.

Amikor júniusban megtudtam, hogy terhes vagyok, nem mondhatom, hogy ugrabugráltam az örömömben, hiszen egyrészt nem volt betervezve még egy gyerek, másrészt – bár éppen leszálló ágban volt a covid első hulláma -, azért már riogattak minket a másodikkal.

Végül a „minden okkal történik” elv alapján nem mentem a sorssal szembe, és a terhességem 8. hetében automatikusan hívtam azt az orvost, akihez már bő öt éve járok, és közöltem vele, hogy:

„Doktor úr, van egy pozitív tesztem, egy terhességet és egy szülést már végig csináltunk együtt, itt az ideje a következőnek!”

Bevallom, mielőtt őt választottam volna nőgyógyászomul, évekig keresgéltem az igazit, hiszen vagy emberileg nem volt szimpatikus, akinél voltam, vagy pedig a szakértelmét kérdőjeleztem meg, mert félrekezelt.

Így borzasztó boldog voltam, amikor valami véletlen folytán őhozzá kerültem egy kivizsgálás során. Az első pillanattól fogva mérhetetlen bizodalmat éreztem irányába, és tetszett az az emberi, közérthető stílusa, amivel kiselőadást tudott nekem tartani, és bírtam a kissé fanyar, de szívemhez oly közelálló humorát is.

Amikor a kislánnyal teherbe estem négy évvel ezelőtt, meg sem fordult a fejemben, hogy ne hozzá járjak terhesgondozásra, és ne őt kérjem majd fel a szülésem levezetésére.

És hogy mindezért fizetnem kellett pluszban? Úgy voltam vele, hogy kit érdekel?

Nekem megért ennyit, hogy mindig ő vizsgált meg, hogy intézett nekem időpontokat a különböző vizsgálatokra, hogy alaposan megvizsgált és elmagyarázott mindent az összes ultrahangon, és mindig, minden kérdésemre normálisan válaszolt.

Egy szerda reggeli időpontra volt beidőzítve a császármetszésem (a fujjogóknak megsúgom, hogy a gerincsérvem miatt tanácsolta mind a reumatológus szakember, mind a védőnő, és mind a nőgyógyász a császárt) mégis, amikor előtte vasárnap este besétáltunk Apával a kórházba, hogy bizony fájásaim vannak, egy órán belül már ott is volt a dokim, és mosolyogva, engem nyugtatva és velem viccelődve vezette le a szülésemet. Amikor pedig gond adódott a méhem összevarrása körül, akkor is profi magabiztossággal kezelte le a helyzetet, és kis túlzással élve a szakmai nívójának, no és annak köszönhetően, hogy ismertük egymást, nagyobb gond nélkül megúsztam a szülés közben fellépő komplikációt.

Photo from Pexels

És tudjátok mit? Minden probléma dacára semminemű rossz szájíz nem maradt bennem a szülésemmel kapcsolatban, és ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy ismertem, és bíztam az orvosomban!

Hozzá mentem vissza varratszedésre, majd a hat hetes kontrollra is, ő az, akinél minden évben mosolyogva megyek megcsináltatni az éves rákszűrést, és ahogy említettem, ő volt a második ember az életemben, aki megtudta, hogy ismét gyereket várok.

Ő volt az, akit gondolkodás nélkül hívtam, amikor az első trimeszterben vérezni kezdtem, és aki egyből tudta, hogy ki vagyok és mi okozhatja a gondot, anélkül, hogy előtte hosszasan ezt magyaráznom kellett volna. Ő volt az is, aki teljesen érthetően, és szakszerűen elmagyarázta azt, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha a méhlepényem nem mozdul el a méhszájamtól, anélkül, hogy a frászt hozta volna rám. Ő volt az, akinek simán mertem nyafogni, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, és aki erre csak megértően bólogatott, és aki férfi létére mégiscsak több empátiát mutatott irányomban, mint a legtöbb ismerősöm, akik pedig ráadásul nők. Ő volt az, aki rákérdezett, hogy majd, ha már úgyis „ott jár”, az egyéb, korábbról fakadó nőgyógyászati problémáimat is helyrehozza-e a következő császárom során, hiszen mivel évek óta hozzá járok, tudja, hogy mi történik a testemmel.

És ő volt az, aki legutóbb pár nappal ezelőtt azt mondta nekem, hogy hacsak nem változtatnak a január 1-vel érvénybe lévő törvényen, akkor bármennyire is hangoztatták azt, hogy a szülész-nőgyógyászattal kivételt fognak tenni, mégsem fogja tudni elvállalni a szülésemet, mert annál kell majd éppen szülnöm, aki aznap ügyeletes lesz.

És tudjátok mit? Ez baromira nem fair!

Ezt senki nem mondhatja komolyan, hogy ez így jól van, és rendjén való!

Dühös vagyok és elkeseredett!

Azt hiszem, hogy 2020-ban amúgy is megvolt mindenkinek a maga baja, higgyétek el, nem volt könnyű terhesként megélni ezt az idegtépő bizonytalanságot, ami most a világban van, és hogy akkor most még csak úgy, egy végső csapásként azt is elveszik tőlem, hogy gyakorolhassam azt az alapvető jogomat, hogy kinek a kezébe kívánom ismét a saját és a gyermekem életét letenni, az mélyen felháborít!

Van még két hét ebből az évből, és van még egy bő hónapom a szülésig.

Hiszem és bízom benne, hogy addig még nők és egészségügyben dolgozók ezrei fogják kikérni maguknak azt, hogy egy nőnek igenis joga van megválasztani a szülészorvosát!

 

Ha egyetértesz, kérlek oszd meg ezt a cikket minél több helyen, mert sokan nem is tudnak arról, hogy ez egy valós probléma!

Köszönöm!

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂