Tudjátok, nekem, mint mai szülőnek az az egyik legnagyobb problémám a gyerekem nevelésével, fejlesztésével kapcsolatban, hogy bármiről legyen is szó, minden megoldás és javaslat mellett, és ellen is szaktekintélyek állnak, és számomra, mint laikus számára, teljesen elfogadható ész érvekkel tudják alátámasztani pro és kontra, hogy mivel is tudod a legjobbat, vagy éppen a legrosszabbat tenni a gyerekednek.

És mivel az ember lánya jó esetben sem nem pszichológus, sem nem tanár, és még inkább nem gyermekorvos, így sok esetben csak kapkodjuk a fejünket, igyekszünk tájékozódni az ismerősöktől, felhívjuk anyukánkat, a legjobb barátnőnket, majd kutakodunk órákat a neten, míg végül összeroppanunk az ellentétes információk súlya alatt, és nem túl jó szájízzel hozunk egy döntést – a saját józan paraszti eszünk által legjobbnak ítéltet – és bizakodunk, hogy minden rendben lesz.

Szerencsére most jóideje elkerült a fentebb leírt döntési kényszerhelyzet, de a napokban belefutottam egybe, ráadásul egy számomra elég nagy horderejűbe.

Akik ismernek, vagy olvasnak már egy jóideje, azok tudják, a többieknek pedig elmesélem, hogy valószínűleg egyrészt genetikai tényezőkre visszavezethetően, másrészt a gyerekkori, intenzív élsportolásomnak köszönhetően a gerincoszlopom, és még inkább az alsó deréktáji szakaszom elég ramaty állapotban van. Ezt szerencsére tornával és megfelelő masszázzsal majdhogynem tünetmentessé tudtam alakítani az évek során, de senkinek nem kívánom azt, hogy olyan fájdalmakat éljen át, amilyenekben nekem volt részem huszonéves fiatalként.

Egy szó, mint száz, számomra a saját rossz példám miatt különösen fontos az, hogy a gyerekem ilyen értelemben is egészséges legyen.

Így amikor tavaly a kétéves ortopédiai vizsgálaton azt mondta a doktornő, hogy esélyesnek látja, hogy majd a gyereknek óvodás korában a befordult bokája miatt lúdtalpbetétet kell hordani, nem voltam túl boldog.

Igyekeztünk mindig is megfelelő cipőket venni, amik tartják is a bokáját és bőrből is vannak, és talán azt mondhatom, hogy egyedül nyáron lazultunk csak le és hordtunk szandikat, papucsokat, mert én azt sem tartom normális dolognak, hogy a 30-40 fokban egy gyereken bokafogó, elől is jól záró bőrcipő legyen egyfolytában (köszi, egy gombás lábú gyereket sem szeretnék).

Hagytuk a gyereket bőven mezítláb is rohangálni, szóval bíztam benne, hogy a hároméves kontrollról jó hírekkel jövünk majd el, de sajnos nem így történt.

Azt mondta a doktornő – aki amúgy állítólag Dél-pest legjobb sztk-s gyermek ortopédusa-, hogy továbbra is befelé fordul a bokája, és mindenképpen javasolja, hogy napi 8 órában hordja a gyerek a betétet a szandáljában mind az óvodában, mind itthon a hétvégén.

Amikor óvatosan rákérdeztem, hogy nincs-e rá esély, hogy a gyerek természetes növekedésével és fejlődésével a lábizmai maguktól rendben kifejlődjenek, azt mondta nincs!, csakis a betét segítségével van erre esély, azzal viszont biztosan ki fogja nőni kisiskolás korára.

Paff voltam egy kicsit, mert láttam már nem egy gyereket, akinek sokkal inkább be volt dőlve a bokája, és azokat más ortopédusok mégsem kárhoztattak egy merev valami hordására. Illetve Apa is utána érdeklődött más, hasonló területen dolgozó ismerősöknél, akik azonnal azt mondták, hogy eszünkbe ne jusson egy hároméves gyereknek ilyet venni, mert azzal nagyobb kárt okozunk, mint hasznot, hiszen nem hagyjuk majd, hogy a gyerek lábizmai a természetes módjukon fejlődjenek, sőt, a betét használatával még inkább ellustítjuk az izmokat.

Ezek után persze én is belevetettem magamat az internet bugyraiba, és bár számomra az sem meggyőző, ha egy cipőmárka vagy egy mozgásstúdió mondja azt, hogy nem betétre, hanem megfelelő cipőre, vagy éppen gyógytornára van szüksége a gyereknek, mégis azt tapasztaltam, hogy a neten fellelhető cikkek 85 %-a alapján óvodás korú gyereknek valóban nem való a lúdtalpbetét.

Ezek után beszéltem ezzel, beszéltem azzal, elviekben hozzáértőkkel és gyakorló szülőkkel, pedagógusokkal, gyógytornásszal és reumás asszisztenssel, és hát kb. mindenki másra esküdött.

Na ilyenkor legyen okos az ember és akarja a legjobbat a gyerekének!

Persze Apával is egymásnak feszültünk, hiszen én mégiscsak afelé hajlottam, hogy egy orvos csak nem akarhat rosszat a gyerekemnek, de végül Apa azon érvei előtt meg kellett hajoljak, hogy adjunk egy évet egyéb természetes „gyógymódoknak”, és ha azok a jövőre esedékes kontrollig nem hoznak eredményt, még mindig vehetünk betétet a kislány négyéves korában is.

Szóval most abban maradtunk, hogy minden nap tornázni fogunk a gyerekkel. Nagyon jópofa, játékos feladatokat találtunk, amik pont a láb, illetve a talp megfelelő izmait fejlesztik.

Ne gondoljatok nagy dolgokra; lábujjhegyen, a sarkunkon, a talpélünkön sétálgatunk, kisebb-nagyobb gyöngyöket veszünk fel a lábujjainkkal, ilyenek.

No meg persze az eddigieknél is nagyobb figyelmet fogunk fordítani a megfelelő benti cipő kiválasztására. Pár napja csináljuk csak a gyakorlatokat, egyelőre a kislány nagyon boldogan vesz részt a feladatokban, sőt, ő maga szól ránk, hogy tornázni kell, és hát bízom benne, hogy valahogy fent tudjuk majd tartani az érdeklődését a tornázás iránt hónapokon keresztül.

No meg, hogy jövő ősszel az ortopédus szakorvos azt mondja, hogy most már el is felejthetjük azt a fránya lúdtalp betétet!

 

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂