Mint minden anya, én is a legjobbat szeretném a lányomnak, de egyszerűen kezdek kifogyni a lehetőségekből, az ötletekből, hogy miképp tudnám biztosítani a gyerekemnek, hogy az elkövetkező három (négy) évét megfelelő, gyerekhez méltó környezetben tölthesse.

Az egészen biztos, hogy azzal, hogy a lányomat (más lehetőség nem lévén) magánbölcsődébe irattam, igen magasra raktam a lécet az elvárásaimmal kapcsolatban. Hozzászoktam ahhoz, hogy fel sem merül bennem a gondolat, hogy a lányom nem lenne jó helyen a bölcsiben, ahhoz, hogy amikor beviszem a gyereket mindig mindenki mosolyogva fogad, és amikor a lányomért megyek, kapok egy többperces beszámolót arról, hogy mivel telt a gyerekem napja, hogy kivel és mit játszott, mennyit aludt, miből mennyit evett és hogy általánosságban milyen napja volt. Ahhoz, hogy a lányom minden nap új mondókát dudolászva jött haza, hogy mindig elmesélte, hogy ma éppen angol óra volt, ma a gitáros néni jött, ma pedig tornáztak. És bár elég soknak tartom a havi 92000 Ft-os bölcsődei díjat, ezen kívül teljesen elégedett vagyok azzal, amit én, mint anya, és a gyerekem kaptunk ezért a pénzért.

Photo by Kaboompics .com from Pexels

Viszont úgy gondoltam, hogy a bölcsődei „magánpraxissal” letudtam a fizetős szolgáltatásokat, hiszen egy óvodáért már csak nem kell majd fizetnem. Hát, egyelőre úgy néz ki, hogy mégis csak de.

Annyira szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a lányom három nap híján nem lesz óvodaköteles szeptembertől. És ahogy ezt ebben a korábbi cikkemben is kifejtettem, Dél-Pest, és a környéki agglomeráció túlzsúfolt a gyerekek tekintetében.

Hiába vannak „kapcsolataim”, sajnos egyes kerületekben már önkormányzati szinten tiltották le, hogy külsősöket vegyenek fel, így az általam favorizált óvodát el kellett felejtenem. Sajnos tudom, hogy a környékbeli városokban is tele vannak az óvodák, így bár a helyi oviról nem sok jót hallottam, mégis ellátogattunk még februárban a nyílt napra. Maga az óvoda, kinézetében és felszereltségében is hagyott némi kivetnivalót maga után, a pedagógusok viszont sokkal szimpatikusabbak és segítőkészebbek voltak annál, mint amiket hallottam róluk. Viszont amikor meghallotta az intézményvezető, hogy augusztus 31-ig nem töltjük be a hároméves kort, sajnos közölte, hogy gyakorlatilag esélytelen, hogy fel tudják venni a lányomat.

Egy halvány lehetőségünk lenne csak, hogy ha a már megépült, legújabb csoportszobához találnának óvónőket is, akkor el tudnának indítani még egy új csoportot, és akkor lenne hely a lányomnak is. Erre viszont minimális esélyt látott már februárban is az intézmény-vezető, a jelen helyzetben pedig végképp lemondtak arról, hogy az elkövetkező egy-két hétben találjanak pedagógust. Ha eddig, hónapok óta nem találtak embert (pedig már szolgálati lakást is sikerült kiharcolniuk a helyi önkormányzattól), akkor most végképp nem fognak. A többi csoportból is hiányoznak óvónők, az emberek pedig csak veszik az új és új ingatlanokat a faluban, természetesen CSOK-ra, és terveik szerint szülik majd a két-három gyereküket. Gondolom idővel majd ők is meg fognak lepődni, hogy ez mind szép és jó, csak éppen nem fogják tudni hova rakni a kicsiket.

Ami végleg elvette a kedvemet ettől az óvodától az a vezető azon mondata volt, hogy így is annyi gyereket kell kötelezően felvenniük, és annyi gyereket dobtak vissza a „szakértők”, hogy a betöltött hatéves koruk ellenére mégsem iskola érettek, hogy szeptembertől úgy néz ki, hogy 30-35 fős csoportokat lesznek kénytelenek elindítani. Belegondolni is szörnyű, hogy egy pedagógus hogyan tudna érdemben foglalkozni a gyerekekkel, vagy csak egyáltalán a biztonságukra ügyelni ilyen körülmények között.

Egy barátnőmmel folytatott beszélgetés felnyitotta a szememet, hogy a munkahelyem szerinti körzetes óvodánál is érdemes próbálkozni, talán ott nincsen akkora túljelentkezés, hogy számítana ez a három napos „óvodaéretlenség”.

Édes lányom, jöhettél volna három nappal korábban….

Szóval felhívtam ezt a másik intézmény is, de sajnos ők sem kecsegtettek sok jóval, teltházon futnak jelenleg ők is. Kérte, hogy azért küldjem el a szándéknyilatkozatot, hátha…

Photo by Gautam Arora on Unsplash

Végső elkeseredettségemben már körülnéztem a magánóvodák körében is, no abból sem sok akad a környékünkön, de azért találtam egyet-kettőt, ami szimpatikus volt. Már persze, így a honlapjuk alapján, hiszen esélyem sincsen most személyesen is körülnézni.

Hetek óta telefonok és kérdezősködések százait intéztem most már lassan, hogy találjak valami megoldást, és közben egyre csak gyűlik bennem a düh, hogy már óvodai szinten sem az számít, hogy egy gyereknek milyen képességei vannak, hogy mennyire érett vagy sem, hanem az, hogy a naptár szerint megfelelő korú-e, vagy sem. Hogy a kutyát nem érdekli, hogy a lányom egy éves kora óta wc-be kakil, kétéves kora óta szobatiszta, hogy nem cumizik, hogy két nyelven beszél, énekel, mondókázik, hogy egyedül öltözik és veszi fel a cipőjét. Mert mindez nem számít, csak az, hogy törvényileg nem kötelesek őt felvenni állami intézményekbe három nap híján. Vagy ha mégis, akkor törődjek bele, hogy a pedagósuknak nem lesz idejük érdemben foglalkozni a lányommal, hiszen maximum arra lesz kapacitásuk, hogy életben tartsák a gyerekeket, és az alapvető igényeiket kiszolgálják.

Az új rendelet szerint első körben április 21-ig, második körben április 30-ig fognak visszajelezni, hogy mégiscsak sikerült-e felvenniük a lányomat, vagy sem. Viszont a magánóvodákban is fogynak a helyek. Döntenem kell, de nagyon gyorsan, hiszen nem akarok két szék között a padlóra esni.

Hamarosan beszámolok arról, hogy mire jutottam.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂