A napokban volt 7 éve, hogy egy hasonlóan enyhe, verőfényes napsütéses őszi napon összeházasodtunk Apával.

Korábban az évforduló közeledtével mindig lázasan készültem, hogy úristen milyen ajándékot vegyek, vajon mit fogok kapni, és gondolkoztam, hogy hogyan ünnepeljük meg ezt a jeles napot. Külön kellett ünnepelni az „összejövős” évfordulót, és külön a házassági évfordulót. Le volt osztva, hogy melyikért ki a felelős, hogy kinek kell megszerveznie az ünneplést.

Amióta gyerekünk van, persze ez is megváltozott.

Az, hogy tudunk-e egymásra figyelni, együtt, kettesben eltölteni egy kis időt, és hogy mindezt mikor tudjuk megvalósítani, az javarészt másokon múlik.

Szerencsére van segítségünk, így azt mondhatom, hogy havi szinten jut nekünk egy kis kikapcsolódás, akár egy mozi, akár egy vacsora formájában. Ezeket tartom a mi kis ünnepeinknek. Szóval lehet, hogy most nincs akkora csinnadratta és izgalom egy-egy adott nap körül, de vannak kettesben eltöltött órák, amikért sokkal hálásabb vagyok.

Idén ráadásul úgy jött ki a lépés, hogy nem várt segítséget kaptunk és sikerült pont az évfordulónkon kettesben lenni egy vacsora erejéig.

Az élet apró örömei. 😊

Amit akartam ezzel mondani az az, hogy nem attól lesz valaki szuper szülő, mert minden egyes percet együtt tölt a gyerekével. Kinek több, kinek kevesebb igénye van arra, hogy néha a párjával kettesben is legyen, de KELL erre is időt szánni, különben széthullik a család és akkor már a gyerek fogja ezt a leginkább megsínyleni.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂