Hogy milyen is volt 2020? Nehéz! Rohadt nehéz! Mondom ezt úgy, hogy minden egyes porcikámmal igyekeztem meglátni mindenben a jót, és volt is sokszor, hogy ez sikerült, de volt olyan is, amikor bármennyire próbálkoztam, mégsem ment, mert összecsaptak a fejem felett a hullámok.
Így év vége felé hajlamosak vagyunk visszatekinteni az elmúlt évre, összegezni az elmúlt időszakban történteket, és tervezgetni a jövő évet.
Bennem is egyre többször merül fel az, hogy milyen tervekkel vágtam bele az idei évbe, és hogy hányszor és hányszor terveztem újra, csak az első pár hónapban.
Utálok sodródni, megőrjít a gondolat, hogy valamit nem én irányítok, és hiszem azt, hogy muszáj, hogy az embernek legyenek tervei, céljai, mert anélkül a fene megeszi az egészet!
Legyünk bloggerek!
Így még tavaly év végén, amikor kiderült, hogy a munkahelyem nem vár vissza a korábbi pozíciómba, kitaláltam, hogy elkezdek blogolni, és mivel annyira nagyon tuti stílusom van, és annyi mondandóm akad, később ebből valamilyen formában meg tudok majd élni.
Belemerültem a különböző fortélyokba, rengeteget utána olvastam annak, hogy miképp lehet jól írni, aztán még jobban írni, aztán elkezdtem küldözgetni az írásaimat ide-oda, amoda, jöttek a visszajelzések, hogy jó ez, amit én csinálok, de hát nem elég jó, meg hát amúgy is blogolásból megélni? Hol élek én?
Oké, tervezzünk akkor újra!
Legyünk csoportos fitness instruktorok!
Amióta az eszemet tudom, fontos szerepet játszott az életemben a sport. Talán az olvasáson, és azon kívül, hogy szeretek a barátaimmal csacsogni, az egyedüli biztos hobbi az életemben, az a mozgás volt. Így eldöntöttem, hogy a hobbim lesz az új megélhetésem, és el is kezdtem csoportos fitness instruktornak tanulni, fel is építettem egy egész koncepciót a fejemben, hogy miképp fogom a blogolással (ami tavaszra mondhatni az életem részévé vált) ezt összekötni, és boldogan dőltem hátra, hogy na, akkor fél év, megszerzem a szükséges papírokat, és hajrá új élet!
De azért maradjunk a realitások talaján is!
Közben azért egy másik irányba is elindultam. Hiszen sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő és meg kell ragadni a kínálkozó lehetőségeket. Így biztos, ami biztos alapon elfogadtam egy részmunkaidős állást, ami mellett tudtam volna tanulni, és jó pénzt is hoztam volna haza.
Csakhogy!
Beütött a koronavírus.
Vagy ha ennek lőttek, akkor vissza a tanuláshoz!
A munkának lőttek, de sebaj, gondoltam, legalább még inkább fogok tudni a blogolásra és a fitness karrieremre összpontosítani. Tanultam és gyakoroltam minden áldott nap, miközben az írásaimmal is elkezdtem különböző online újságokat bombázni, akik ugyan tartották annyira jónak a cikkeimet, hogy megjelenítsék azokat, de fizetni? Ah, hát sajnos a covid miatt most minden annyira bizonytalan, egyik újságírót bocsájtják el a másik után, hiszen az online hirdetések is visszaestek, így sajnos nincs pénz most ebben a szakmában.
Nem baj, megyünk tovább, előttünk a cél, csak csinálni tovább, és soha fel nem adni!
Hogy mi vagyok????
Júniusban robbant az újabb bomba! Basszus, terhes vagyok!! Hogyan? Miképp? Hát, a sors vicces kedvében volt. Ennyi.
Most mi lesz? Honnan tudjam? Mit csináljak? Nem tudom! Tervezzünk újra! Oké, de mire?
Hát arra, hogy fasza jó terhességem lesz, és ősszel félidős terhesen le tudom majd tenni a fitness vizsgámat, aztán kis fáziskéséssel ugyan, de majd megvalósítom a terveimet jövőre.
Oké, hajrá, legyen így!
Bye-bye álmok!
Aztán az egész nyaram gyakorlatilag azzal telt, hogy egyszer elmentem az orvoshoz, mindent rendben talált, legközelebb elmentem az orvoshoz, és közölte, hogy azonnal feküdjek le és pihenjek, nehogy elvetéljek. Mindeközben a fél világgal összevesztem, mert vagy ők viselték nagyon rosszul a több hónapja tartó covid hercehurcát, vagy én, de egy biztos, az emberi kapcsolataim nagy része megszűnt létezni, vagy borzasztó módon leredukálódott. Mielőtt valaki azt hiszi panaszkodom, közlöm, hogy dehogyis! Rég értek már ezek a dolgok. Ha engem kérdeztek, a vírus nemcsak azokra volt hatással, akik elkapták és megbetegedtek tőle, hanem mindenki másra is! Így utólag visszagondolva, nem bánom, hogy így történt, cserébe egy dolgot megtanultam: még jobban értékelni azokat az embereket, akikből a covid nem a legrosszabbat hozta ki, mint a legtöbb emberből.
Na de visszatérve! Hála a veszélyeztetett terhességemnek, amit idővel nem csak a papírokra rótt írásból tapasztaltam meg, hanem egyre inkább a saját testemen is érezhettem, már megint csak eljött az ideje az újra tervezésnek. Hiszen végeztem egy gyors kalkulációt és rájöttem, hogy majd egy év teljes sport kihagyás után nem leszek képes a kapott határidőig letenni a vizsgáimat. Bye-bye álmok!
Vissza a blogoláshoz?
No, akkor hogyan tovább? Mihez értek? Bölcsész vagyok! Vagyis mit tudok? Értelmesen megnyilvánulni. Írni. Fogalmazni. Osztani az eszet.
Akkor vissza a blogoláshoz! De az út továbbra is járhatatlannak tűnik, sőt, mondhatni, egyre inkább az.
Mert hát mi kell a népnek?
„Panem et circenses”, vagyis „Kenyér és cirkusz!” (Néró császár)
Különösen ez kell egy 2020-as év után!
Én pedig öreg vagyok már bohócnak. És nem is kenyerem az, hogy likevadász címeket aggassak az írásaim elejére, hátha többen kattintanak, vagy hogy a covid-ról, esetleg egyéb megosztó témákról írjak, hogy az átlag magyarnak legyen hol kiélnie a frusztrációját, és fröcsöghessen, gyalázkodhasson a cikkeim alatt.
Nem-nem, köszönöm, ebből nem kérek!
És akkor mégis mit csináljak? Mi leszek, ha nagy leszek?
A 2021-es terveimről majd később mesélek nektek.
Addig is lezárva a 2020-as évet elkönyvelem sikernek azt, hogy még mindig nem adtam fel, és még mindig vannak terveim.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
