Bevallom, a tortakészítés nem a kedvenc elfoglaltságom. Nem is igazán tudom ennek az okát, hiszen sütni amúgy nagyon szeretek. Ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni a piskótaalapot. Főleg, ha megvan a kellő motiváció. Ezt a pudingos gyümölcstortát a kisfiam első születésnapja alkalmából sütöttem. És valószínűleg pont ezért, élveztem is.

A pudingos gyümölcstorta hozzávalói:

pudingos-gyumolcstorta (1

A piskótához: 6 tojás, 5 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál (barack)lekvár

A tetejére: vaníliás pudingpor és az ehhez szükséges cukor- és tejmennyiség, gyümölcsök (én két banánt, két kivit és két mandarint használtam) illetve 1 csomag tortazselé (a képen véletlenül zselatin szerepel, de tortazselé kell hozzá)

A pudingos gyümölcstorta elkészítése:

Először is szétválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjéket egy nagyobb tálba, míg a sárgákat egy kisebb tálba tesszük.

pudingos-gyumolcstorta (2)

Majd habverővel verjük keményre a tojásfehérjét. Ez eltarthat pár percig. Ha kész, kanalazzuk bele a cukrot és keverjük tovább.

pudingos-gyumolcstorta (3)
pudingos-gyumolcstorta (4)

Ha elég kemény már a hab, öntsük bele a tojássárgákat és óvatosan keverjük össze.

pudingos-gyumolcstorta (5)
pudingos-gyumolcstorta (6)

Végül kanalazzuk bele a lisztet és azt is lassan keverjük össze.

pudingos-gyumolcstorta (7)
pudingos-gyumolcstorta (8)

A tésztát öntsük bele a sütőpapírral kibélelt tortaformába.

pudingos-gyumolcstorta (9)
Derult-egbol-terhesseg

160-170 °C-ra előremelegített sütőben süssük meg 20-25 perc alatt.

pudingos-gyumolcstorta (11)

Ha megsült, vegyük ki és takarjuk le egy konyharuhával. Amíg hül a piskóta, addig készítsük el a vaníliás pudingot.

A torta teteje időközben kissé besüpped majd. Ha kihűlt, akkor vegyük ki a tortaformából.

pudingos-gyumolcstorta (12)

Egy éles késsel vágjuk félbe a tortát, vegyük le a tetejét és az az alsó részét kenjük le baracklekvárral.

pudingos-gyumolcstorta (13)

Ha megvagyunk, rakjuk vissza a tetejét és csatoljuk vissza a tortaformát. Amikor már nem forró a puding, öntsük rá a tortára.

pudingos-gyumolcstorta (14)

Ezek után nincs más dolgunk, mint hogy a feldarabolt gyümölcsökkel díszítsük fel a tortát, majd az elkészített tortazselét öntsük rá.

Íme az elkészült pudingos gyümölcstorta:

pudingos-gyumolcstorta (10)

Jó étvágyat hozzá!

Ha  pedig valami csokis sütire vágynál, próbáld ki ezt a könnyen elkészíthető kakaóscsiga receptet.

További receptjeimért látogass el a Pinterestre.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂

Kitűzés a Pinteresten

Megosztom

Oszd meg a barátaiddal a bejegyzést