Mint minden anya, én is a legjobbat szeretném a lányomnak, de egyszerűen kezdek kifogyni a lehetőségekből, az ötletekből, hogy miképp tudnám biztosítani a gyerekemnek, hogy az elkövetkező három (négy) évét megfelelő, gyerekhez méltó környezetben tölthesse.
Mindjárt itt a húsvét, ami a legtöbbünk számára most más lesz, mint ahogy eddig azt megszoktuk. Sokan most ki fogják hagyni a locsolkodást, a pálinkázást a cimborákkal, esetleg még a tojásfestést is, hiszen minek. Sokan fognak egyedül ünnepelni, még többen szűk családi körben. Nem tudok rajta mit szépíteni, keserédes ünnep lesz ez most mindannyiunknak.
Jópáran ismertek engem személyesen. Sokatokkal szoktunk beszélgetni a komment szekcióban, rákattintotok a cikkeimre, így tudjátok, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban miképp vélekedem. A legtöbben mégsem tudjátok, hogy kit rejt Azanyja, így úgy gondoltam, hogy megosztok veletek pár extra információt az életemből.
Világ életemben fiús voltam, mindig is jobban éreztem magamat a férfiak társaságában, és amikor terhes lettem is egyértelműen kisfiút kívántam magunknak. Persze az élet fityiszt mutatott nekem, és kislányunk született. És most már egyáltalán nem bánom ezt.
Home office gyerekfelügyelettel megspékelve. Valljuk be, nem éppen erről álmodoztunk. De az a jó bennünk, nőkben, hogy mindent kibírunk! És sok esetben még a humorunkat is meg tudjuk őrizni.
Tudom, hogy a koronavírus miatt mindnyájunknak megnehezedett az élete az elmúlt napokban, hetekben, és hogy naivitás lenne azt gondolni, hogy a nehezén már túl vagyunk.
Mégis megpróbálok arra koncentrálni, hogy bár a helyzet korántsem rózsás, de egyrészt tudatosítsam magamban (és bennetek is), hogy lehetne sokkal rosszabb is, másrészt, hogy látok a vírus következtében néhány dolgot, ami jó érzéssel tölt el. Vagyis tényleg minden rosszban van valami jó is.
