Ha valaki megkérdezné, hogy mi az az öt dolog, ami a legjobban hiányzik a lányom születése előtti életemből, amikor még dolgozni jártam, a ruhatáram előkelő helyen lenne az listámon. Mert bár a szekrényekben várnak rám a kedves szövetnadrágjaim, fogasokon lógnak az imádott fölsőim, és a tűsarkú cipőim is csak arra várnak, hogy újra átölhessék a lábamat, cudar módon elhanyagolom őket már évek óta.
A kapcsolatom a technológiával mondhatni nem szokványos. Egyszerre gyűlölöm és imádom, függök tőle és megvetem, de egy biztos; a mindennapjaim részévé vált.
„Kitartást!” „Fel a fejjel!”
Mostanában gyakran köszönök el így a barátoktól, ismerősöktől, rokonoktól. Ez most egy olyan helyzet, amikor szükségünk van a kitartásunkra, talán jobban, mint korábban bármikor. Erősnek kell lennünk, amikor a világ körülöttünk a darabjaira hullik.
„Az a jó, hogy tudom, minden csak egy korszak…. és előbb-utóbb minden korszak véget ér.”
Gyerekkoromban az egyik kedvenc elfoglaltságom az volt, hogy elővettem az anyu által mindig alaposan téma, vagy időrend alapján sorba rendezett fényképalbumok egyikét, és gyönyörködtem a képekben. Nézegettem, hogy milyen voltam kisbabának, kislánynak, hogy milyen képek készültek rólam az óvodai farsangok során vagy a családi összejöveteleken, de például régi, fekete-fehér fényképekről ismerem csak az anyai nagyapám arcát is, hiszen nagyon kicsi voltam, amikor meghalt.
A 2020-as évre, azt hiszem míg élünk, emlékezni fogunk. Napok alatt fordult velünk akkorát a világ, amekkora változásra nem voltunk, nem lehettünk felkészülve. Az életünk sok millió más ember életével együtt megváltozott, és egyelőre még azt sem látjuk, hogy mikor, és milyen végkimenetele lesz ennek az átalakulásnak.
