Azt hiszem, hogy mi emberek, túlságosan is hajlamosak vagyunk arra, hogy sürgessük az időt. Mindig várunk valaminek az eljövetelére, sokszor mondjuk azt, hogy bárcsak már itt, vagy ott tartanánk, miközben azt hiszem pont a lényeg sikkad el: jól érezni magunkat a bőrünkben minden áldott nap, gyönyörködni a célig vezető út szépségeiben, még ha ez az út rögös is, és úgy igazán átélni az apró örömöket a mindennapokban.
Az elmúlt egy-két napban több hírportálon és rádióban is beszámoltak arról az esetről, amikor egy idős férfi légpuskával lövést adott le egy óvodánál egy síró kislány miatt. Szerencsére a jelen lévő két apukának és két kisgyereküknek semmi baja nem esett, és azóta a rendőri intézkedés is megtörtént, viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a történteket kommentáló emberek lelkivilága legalább annyira aggaszt, mint az, hogy az öreget esetleg ismét kiengedik.
Hallottam egyszer egy mondást, miszerint a nevetéshez sokkal kevesebb izom munkájára van szükség, mint egy dühös tekintethez. Azt nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de egy dolog biztos a nevetéssel kapcsolatban: sajnos idővel leszokunk róla.
Megmondom őszintén, a reménnyel, mint olyannal, egész életemben hadilábon álltam. Túlságosan is irányító típus vagyok ahhoz, hogy csak „úgy”, várjam a csodát, legyen szó az élet bármely területéről. Mindig is igyekeztem a kezemben venni a sorsomat, és ebbe a reménykedés, vajmi ritkán fért bele.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem, amikor reggelente ennyire jéggé van dermedve a világ, és a nap sugarai sem képesek az ágakon, és a tűleveleken megülő dér réteget felolvasztani. Bizony, ha nem volnék már ennyire terhes, biztosan nagyokat kirándulnánk Apával és a kislánnyal, és élvezném, ahogy recsegnek a csizmáink alatt a letört gallyak és ropognak a jéggé fagyott, lehullott falevelek. Forró teát szürcsölgetnénk a termoszból, és élveznénk a természet csendjét, amelynek szó szerint súlya van ilyenkor télen, és csakis imádni lehet.
Azt hiszem, hogy az ember életében két időszak van, amikor úgy isten igazából élvezni tudja a karácsonyt. Először gyermekként élhetjük át azt a megannyi csodát, amit tartogat ez az egész, varázslatos hangulatú december. Majd később, amikor gyerekünk lesz, vele együtt ismét átlényegülhetünk, és örömködhetünk mindabban a sok szépben és jóban, amit az év utolsó hónapja tartogat számunkra.
