Különösebben babonás nem vagyok, de így péntek 13-án eszembe jutott egy másik, számomra misztikus szám.
Már gyerekkoromban is felfigyeltem rá, hogy a hetes számnak, mint olyannak, mekkora jelentőséget tulajdonítanak és hogy sokkal többet használjuk ezt a számot, bármelyik másiknál.
A hét 7 napból áll, hét fő bűn van, a mesékben is visszatérő szám a hetes, gondoljunk csak a hétfejű sárkányra, vagy a hetedhét országra szóló lakodalomra, és még sorolhatnám.
Szüleimtől gyakran hallottam például a „hét szűk esztendő” kifejezést, aminek alig várták a végét, és szó szerint hittek abban, hogy ahogy ez letelik, anyagilag helyreáll a családunk élete.
Persze, ez engem kicsiként nem nagyon érdekelt, sohasem éreztem azt, hogy nélkülöztünk volna, egyszerűen csak elkezdtem vonzódni ehhez a számhoz, és amikor megtudtam, hogy David Beckham meze is a hetes számot viseli, a szám a kedvencem lett.
Mondják továbbá azt is, hogy az ember ízlése, személyisége is hét évente változik.
Na ez az, amiben viszont egészen mostanáig csalódtam.
Nyilván hét és tizennégy évesen még nem ezt figyeltem, de huszonegy és huszonnyolc éves koromban őszinte kíváncsisággal vártam, hogy miben leszek más.
És nem tapasztaltam semmit.
Nem szerettem meg a zöldségeket, a korábbi munkámat nem adtam fel, hogy otthon kézimunkázzak, nem kezdtem el vonzódni a fekete hajú pasikhoz, szóval az ég egy adta világon semmi nem változott. Így eldöntöttem magamban, hogy hetes szám ide, vagy oda, le kell számolnom ezzel a misztikummal.
2009 után felfigyeltem egy másik, számokhoz fűződő érdekességre, méghozzá arra, hogy az életem folyásában van egyfajta minta.
A páratlan évek a magánéletemben hoztak sikereket, míg a párosok szakmailag jelentettek előrelépést.
Ha csak az utóbbi pár évből szeretnék példákat mondani, akkor 2014-ben kezdtem el az új munkahelyemen dolgozni, 2016-ban léptettek elő. 2011-ben ismerkedtem meg a férjemmel, 2017-ben született meg a kislányom (a hetes megint előbukkant), és a 2019-es év magánéletileg jobban sikerült, mint az előző.
És csak, hogy összeérjenek a szálak!
Jövőre 2020 lesz, vagyis szakmailag sikeres év elé (kell, hogy) néz(z)ek, szeretnék is újra dolgozni, ráadásul idén betöltöttem a harmincöt éves kort!
És végre, idén először elkezdtem érezni azt, hogy valami megváltozott bennem.
Nem tudom, hogy ez valóban azért van-e, mert újabb hét év telt el, vagy azért, mert több, mint két éve kiléptem a korábbi mindennapokból, és emiatt rendeződött át az egész világszemléletem, esetleg, vagy mert éppen az élet közepi válságomat élem. De akármiért is van, egyet tudok:
NEM AKAROM OTT FOLYTATNI A „KARRIEREMET”, AHOL GYEREK ELŐTT ABBAHAGYTAM!
Nem szeretnék visszakerülni a mókuskerékbe, napi 8 (10) órát dolgozni másoknak, nem akarok cicaharcokba bonyolódni egyes kolleganőkkel, nem akarok külföldi részvényeseknek profitot termelni, miközben engem kevesebb pénzért akarnak dolgoztatni, mint 2016-ban, csak azért, mert anya lettem, és mint ilyennek, már csak alacsonyabb beosztást tudnak adni, mint korábban.
Szeretnék a magam ura lenni, bármilyen hülyén hangzik, valóban „értéket” teremteni és megtalálni azt a bizonyos „egyensúlyt” a munkám és a magánéletem között.
Azt még pontosan nem tudom, hogy merre fog vinni az utam, de hiszek benne, hogy mielőbb rátalálok arra, hogy legalább az elkövetkező hét évben mi fog boldoggá tenni. Aztán majd hét év múlva, negyvenkét éves koromban visszatérünk erre a kérdésre, ha ismét úgy érzem, változtatnom kell.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂