Ma először nehezen ment az elválás Kittitől. A héten másodjára volt nehéz az éjszakánk, K. felkelt hajnalban, és 1,5 óráig ücsörögni kellett bent nála. Természetesen ezt a 1,5 órát nem hozta be, nem aludt tovább, szokásához híven kelt 7 előtt, vagyis megint kb. 8 órát aludt az éjjel.

Szerencsére reggel ez nem látszott rajta, de mivel most már 9 előtt be akarok vele érni, hogy a foglalkozásokat ki tudja élvezni, kicsit tempósabbak már a reggelink. A váltott műszak miatt így már előfordul, hogy V. néni még nincs bent, és egyértelműen hozzá ragaszkodik K..

Lehet ez is volt a gond, hogy amikor beadtam K.-t, még simán adott puszit, de amikor R. néni jött felé, akkor már elkezdett „anyát akarom!!!”-ozni, illetve sírdogálni. A folyosón még pakolásztam 1-2 percet, addig hallgattam a skandálását, illetve a sírdogálását. Nem volt lelkem megvárni, hogy mikor hagyja abba, és eljöttem.

Szarul éreztem magamat. Nyilván készítettem erre a lelkemet, de akkor is fájt. Persze az is fájt, amikor az első héten meg boldogan adott puszit és vetette bele magát a játékba. Mondták, hogy előbb-utóbb a gyerek lelke megsínyli a leválást. Meg persze anyáé is. Remélem gyorsan túllendülünk ezen is.

Az este totális idegösszeomlást hozott. Amikor elmentem K.-ért, alig akart odajönni hozzám, azt mondta nem szeret, nem szereti a bölcsit. Borzasztóan viselkedett, vergődött, hisztizett és bármi történt, csak azt hajtogatta: „anyát akarom!!!!” Akkor is amikor éppen az ölemben ült, vagy átöleltem. Szerencsére apának rendben volt ma az idegrendszere és le tudta rendezni a gyereket, mert én este 7-kor egy fél órás sírógörccsel adtam ki magamból a hetek óta bennem növekvő feszültséget.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂