Apa magamra hagy, hiszen le kell mennie az automatából szerezni apaszettet, illetve a kocsiból is fel kell, hogy hozza a cuccaimat. Egyedül maradok pár percre, és én megpróbálom összeszedni a gondolataimat, és helyrerázni a lelkivilágomat. Mit ne mondjak, annyira nem sikerül.
Ha esetleg nem olvastad, hogy indult a koraszülésem története, először kattints ide!
Újabb vizsgálatok
Eszembe jut a lányom, akit most jó pár napig biztosan nem fogok látni, és összefacsarodik a szívem. Elöntik a szememet a könnyek, miközben az agyam egyfolytában pörög, és próbál válaszokat kicsikarni a sok-sok MIÉRT-re.
Mielőtt megzavarodnék teljesen, szerencsére visszajön a doki, hiszen le kell vennie a covid- tesztet. Mivel több ismerősömnek is volt már a teszteléshez szerencséje, fel vagyok készülve arra, hogy borzasztó kellemetlen lesz, de végül alig érzek valamit abból, hogy mennyire felnyúlnak az orromba a mintavételhez.
Ezek után vért vesznek tőlem, hiszem a harmadik trimeszteres vérvétel és ellenanyagszűrés elmaradt. Közben visszajön az első, idősebb doktornő, és ő is beszélget velem egy kicsit, és biztosít arról, hogy mennyire sajnálja, hogy mégis meg kell ma szülnöm, de egyben vígasztal is, hogy minden rendben lesz.
Felkészítés a műtétre
Ezek után rátérünk arra, hogy mire számítsak a műtét során, de mivel volt már egy császárom, így túl sok megbeszélnivalónk nincsen. Átadom neki a terheskönyvemet, és az összes korábbi leletemet, szóba hozom neki azt, hogy korábban milyen problémák adódtak a méhem összevarrása körül, végül beszélünk a hegsérvemről is. Aztán a kezembe nyomnak több oldalnyi papírt, hogy írjam őket alá. Gőzöm nincs mik ezek, akár a saját halálos ítéletem alá is odakanyarinthatnám a nevemet, mert egyszerűen nem érzek magamban erőtt ahhoz, hogy elolvassam ezt a sok dokumentumot.
Hoznak nekem valami leplet, hogy abba bújjak bele, miközben egy mosolygós nő egy „Meghoztam a mai felest!” felkiáltással a kezembe nyom egy kis savlekötőt. Borzasztó az íze, de gyanítom, az elkövetkező 24 órában ez lesz a legkisebb bajom.
A búcsú percei
Apa is visszajön, látom rajta, hogy neki sem sikerült megnyugodnia, egyik telefont intézi a másik után, így hallom, hogy remeg a hangja. Közben én is ráírok anyuékra és a barátnőmre, és elmesélem, hogy mi a helyzet.
Elmúlik 19:15, de még nem történik semmi. Próbálok egy videófelvételt készíteni a kislánynak, amiben elbúcsúzok tőle, de elsírom magamat, így hagyom a fenébe. Majd Apa megoldja.
Hirtelen megjelenik az ajtóban egy alacsony, orosz akcentussal beszélő, idősebb műtősfiú. Bemutatkozik, ha jól értem, ő Szergej, aki akkora lendülettel és vidámsággal áll neki magyarázni mindenféléről, hogy egy pillanatra még félni is elfelejtek.
Elköszönök Apától és Szergej segítségével elindulok a műtő felé.
A folytatáshoz kattints ide!
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
