Tik-tak-tik-tak-tik-tak.

Hallgatom a fürdőszobai óra halk kattogását. Nem bírok aludni. Hajnali fél négy van, és én ezen az éjszakán már legalább tizedjére megyek ki pisilni. Hetek óta ez van, de ez most valahogy olyan más, húzódik az egész méhem, és állandóvá kezd válni a vizelési ingerem. Azon gondolkozom, hogy mi a jó fene lehet ez az érzés.

Photo by Dexter Chatuluka on Unsplash

Tik-tak-tik-tak-tik-tak.

Eltelik újabb pár perc, és hirtelen az egész hasamon végighúzó nyilallást érzek, mint amikor az embernek csikar a hasa hasmenés előtt. Amilyen gyorsan csak tudok, kisietek a wc-re. Továbbra is görcsöl a hasam, és végre nagy nehezen tudok kakilni. Utána kicsit megkönnyebbülök, visszabotorkálok az ágyba, és próbálok tovább aludni. Aztán megint jön a csikaró érzés… Az előbbi jelenet még kétszer megismétlődik, így azon kezdek el agyalni, hogy mi a jó fenét ehettem össze, ami miatt hasmenésem van. Meg azon, hogy ugye nem valami gyomorrontást kaptam el. Nem volna túl vicces egy ilyen betegség, a terhességnek ebben a fázisában.

Tik-tak-tik-tak-tik-tak.

Bár szerencsére a csikarás megszűnik, de az alhasamban érzett húzódó érzés, és az, hogy folyton pisilnem kell, továbbra is megvan. Már negyed öt van, és hirtelen belémhasít a gondolat, hogy úristen, mi van, ha ezek fájások, csak valami miatt most nem olyan menzesz szerű görcs formájában érkeznek, mint amilyet az első szülésem előtt éreztem. Rájövök, hogy visszatartom a lélegzetemet, és egyfolytában számolom a másodperceket magamban, hiszen valóban tapasztalok némi ciklikusságot a húzó érzések között. Igaz, jóval kevesebb ideig tart a fájdalom, mint a klasszikus fájásoknál, olyan tízig, húszig tudok elszámolni csak. Ezek után az óra számlapjára pillantok, hogy lássam hány perc múlva érkezik a következő kellemetlen érzés.

Tik-tak-tik-tak-tik-tak.

Teljesen össze vagyok zavarodva. Hol öt perc, hol két perc, hol megint öt perc telik el két „fájás” között. Mi a jó fene lehet ez? Nyúlok a telefonomért és beírom, hogy jóslófájás jelei. Az előző terhességem során ezt sem tapasztaltam meg, szóval gőzöm nincs, hogy milyennek kéne lennie a jóslóknak. Google, a barátom szerint, elég könnyű megkülönböztetni ezt az igazitól, mert a jósló fájások maximum kellemetlenek, de nem fájdalmasak. Ezen kívül ha nem igazi vajúdásról van szó, akkor nem beszélhetünk folyamatos, órákig tartó érzésről, hanem csak átmeneti jelenségről. Én meg már bő egy órája itt szenvedek. A húzódások jönnek-mennek, továbbra is pisilnem kell egyfolytában. Fél hat fele már az is eszembe jut, hogy felébresztem Apát, aztán elhessegetem a gondolatot, hiszen mit érnék el vele? A „fájások” között eltelt idő nem realizálódik, nem csökken és továbbra sem érzek semmi hasonlóságot az előző vajúdásom, és a mostani állapotom között. Szóval úgy döntök, hogy próbálok pihenni amennyire lehetséges, aztán lesz, ami lesz.

Tik-tak-tik-tak-tik-tak.

Szép lassan világosodik odakint, és tudom, hogy a kislány mindjárt felkel, és berobban az ágyunkba. A közérzetem semmit nem javul, marad a hugyhólyagomból kiinduló, az alhasamig tartó húzó fájdalom. Eszembe jut, hogy talán az lehet a baj, hogy tegnap egész nap én voltam a kislánnyal, ráadásul Apával is jól összevesztem és végig idegbe voltam. Azt már megfigyeltem, hogy ha lelkileg nem vagyok jól, akkor amúgy is sokkal nehezebben viselem a terhességemet.

Ébredezés

Jól sejtettem, hallom, hogy kattan a kislány ajtajának kilincse, pár másodperc múlva meg is jelenik a szobánkban, és már bújik is hozzám. Igyekszem nem mutatni neki, hogy mennyire fáj minden egyes mozdulata. Apa is lassan ébredezik. Kiküldöm a kislányt a szobából és gyorsan elmondom Apának, hogy hajnal óta fent vagyok és nagyon félek, hogy fájásaim vannak, vagy valami baj van. Látom, hogy nem nagyon tud mit kezdeni ezzel az információval, végül azzal nyugtat, hogy bőven van még időnk, nem hiszi, hogy pont ma szülnék meg. Hát igen, a férjem nem az a típus, aki túl szokta lelkizni a dolgokat. Van, hogy ez zavar, de most kifejezetten kijózanítóan hat rám a szenvtelen stílusa, amivel kezeli a helyzetet. Az aggódásom helyét egyre inkább átveszi az előző napról megmaradt, feléje irányuló dühöm, amit most hagyok, hogy átjárjon, legalább addig sem azzal foglalkozom, hogy szarul vagyok.

Megkönnyebbülés

Lebotorkálok a lépcsőn, minden egyes lépéskor összepréselem a számat, annyira fáj, ahogy lépek. Kérem a kislányt, hogy most kivételesen ne az ölembe ülve fogyassza el a reggelijét, mert nem vagyok túl jól. Hulla fáradt vagyok, égnek a szemeim, hiszen órák óta fent vagyok, és kb. három-négy órát aludtam az éjszaka. Megpróbálom meginni a kávémat, de annyira rosszul esik, hogy egy-két korty után leöntöm a lefolyón a máskor oly szeretett forró italt. Közlöm Apával, hogy mára megnyerte a kislányt, és ledőlök a kanapén. Hirtelen sokkal jobban érzem magamat, eltűnik a húzó érzés. Közben ráírok anyura és a húgomra, és beszámok nekik a félelmeimről. Anyu azzal a tanáccsal lát el, hogy nézzem az órát, hogy időben rendeződnek-e a fájásaim, a húgom azzal vígasztal, hogy az igazi fájások a helyzetváltoztatással nem kéne, hogy elmúljanak.

Apa közben elmegy a kislánnyal sétálni, és mivel egy adott pozitúrában továbbra sem érzem a fájdalmat, így végül álomba szenderedek….

A folytatáshoz kiattins ide!

 

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂