Sokan lélegeztek fel 2020 utolsó estéjén, hogy na végre, ez is eljött, magunk mögött hagytuk ezt a szürreális évet, és majd 2021 szebb lesz, jobb lesz, vidámabb lesz. Őszintén bízom benne, hogy valóban egy jobb év köszöntött mindannyiunkra. De személy szerint csodát, vagy nagy áttörést én még hónapokig nem várok.

Photo by Bich Tran from Pexels

Általánosságban én is az a típus vagyok, aki szeretek hétfőnként vagy hó első napján (a legjobb, ha elseje hétfőre esik) belekezdeni valamibe. Ha pedig nagy dolgokról, felismerésekről van szó, akkor év első napjától időzíteni a fogadalmaimat.

Így tettem az elmúlt években is, sőt amióta az eszemet tudom. Évek során azért fejlődtem annyit, hogy rájöttem, hogy csínján kell bánni a világmegváltó tervekkel. Hiszen azoknak 99 %-ban az a vége, hogy csalódást okozunk magunknak.

Én meg szeretem szeretni önmagamat.

Szóval így bőven 30 fölött már egy ideje úgy vagyok vele, hogy mégis ki fogadjon el és szeressen engem úgy, ahogy vagyok, ha nem én saját magamat. Ezért évek óta az újév beköszöntekor csak apróbb ígéreteket tettem magamnak. Ráadásul mindegyik nagyjából arról szólt, hogy én a saját szememben miképp lehetnék több és jobb ember. Így köszönöm, ha a statisztikámat nézem, nálam az újévi fogadalmak betartása olyan 90 %-os.

Ehhez képest idén mégis úgy döntöttem, hogy hagyom a francba a fogadkozást. Sőt, nem is volt ez igazán tudatos döntés. Egyszerűen nem jutott eszembe semmi olyan dolog, amiről őszintén azt gondoltam, hogy plusz energiát és önfegyelmet kívánok fordítani a betartására.

Ennek két oka van.

Az egyik, hogy 2020 egyik nagy tanulsága számomra az volt, hogy akarhatok én akármit, bele is gebedhetek, ha az élet éppen úgy gondolja, fityiszt fog nekem mutatni (bővebben a 2020-as újra és újratervezésemről itt olvashattok). Ez persze nem azt jelenti, hogy cél nélkül akarom tengetni 2021-et. Egyszerűen csak most már óvatos duhaj vagyok, ha a nagy álmok szövögetéséről van szó.

A másik – és bevallom nagyobb -, okom arra, hogy nem fogadkoztam, az pedig az, hogy még január hónapban megérkezik a második gyermekem. És hát aki anya, az pontosan tudja, hogy ez mivel jár. És most azok az anyák, akiknek a gyereke kéthetes korától végig aludta az éjszakát, és soha semmi problémát nem tapasztaltak a gyerekük körül, legyenek szívesek és mormoljanak el értem egy imát, hogy hasonló babát kapjak.

De persze én nem én lennék, ha mégis céltalanul és tervek nélkül néznék elébe 2021-nek. Hiszen vallom, hogy kellenek támpontok az ember életében. Kellenek azok a bizonyos kis világító mécsesek, amik mutatják az utat nekünk akkor is, amikor fáradtak vagyunk és elkeseredettek. Amik akkor is világítanak, amikor úgy érezzük, hogy kicsúszott a talaj a lábunk alól.

Szóval íme, a terveim 2021-re.

Photo by Bich Tran from Pexels

Ép ésszel túlélni a kisfiúval az első hónapokat

Írtam korábban, hogy akik most ezért a mondatomért ne adj isten elítélnek, azok kívánjanak nekem hasonló babát, mint amilyen nekik volt.

2017 szeptemberében úgy született meg a lányom, hogy az előtte lévő időszak egy testileg-lelkileg-idegileg teljes mértékben kiegyensúlyozott időszaka volt az életemnek. Mégis, ilyen előzmények után kb. a lányom születését követően egy hónappal az idegösszeomlás szélére kerültem. Hála annak, hogy hasfájós volt a leányzó hónapokig, és már akkor is borzasztó rossz alvó volt. Így totálisan zombi üzemmódban töltöttem el 2017 utolsó negyedévét.

Nos, mondhatni az elmúlt bő fél évem közérzetileg fényévekre van attól, amilyen a kislány előtti időszakban volt. Így csak bizakodni tudok benne, hogy a kisfiúval, mint második gyerekkel, sokkal könnyebb dolgom lesz. Egyrészt a rutinom miatt, másrészt pedig amiatt, mert ő a „ketteske”. És velük sokkal könnyebb (nekem legalábbis minden ismerősöm ezt mondja, és valóban ezt is láttam, hogy a második gyerek az valahogy könnyebb természet).

Megőrizni a megmaradt/újonnan szerzett emberi kapcsolataimat

Fiatalon viszonylag nagy társasági életet éltem. Aztán ahogy teltek múltak az évek, és egyre több ismerősöm, barátom alapított családot, idővel azt vettem észre, hogy alig maradtak emberi kapcsolataim. Bevallom, a mai napig nem tudom hova tenni azt, hogy azért, mert valakinek gyereke lesz, miért és hogy képes lemondani a korábbi baráti viszonyairól. De mivel 90 %-ban ezt tapasztaltam, így sok-sok könny után, de rájöttem, hogy ez mindenkinek a maga döntése, amit én maximum elfogadni tudok, és tanulni belőle.

Így amikor megszületett a lányom nagyon figyeltem erre, hogy az a maradék ember, aki maradt körülöttem, azokat ne veszítsem el. Ss az hiszem elmondhatom, hogy sikerrel jártam.

2020 aztán ezen is tekert egyet. Sok embernek olyan énjét hozta ki, amire én azt mondtam, hogy nem kérek belőle. Így a környezetemben lévők száma egyrészről leredukálódott, másrészt szerencsére pótolni is tudtam az ismerősöket. Még ha csak online is, de sikerült hozzám hasonló értékrendű emberekkel megismerkedni.

Célom és tervem tehát az, hogy nem kívánok belefulladni az anyaságba, hanem mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább fent tudjam tartani a barátaim, ismerőseim számát.

Fejleszteni magamat

Olyan fajta ember vagyok, aki világ életében szeretett tanulni. De most komolyan, szerintem, ha lenne olyan állás, ahol azért fizetnének az embernek, hogy folyamatosan képezze magát, ott én lennék az év dolgozója.

Most meg, hogy már 3,5 éve itthon vagyok, főleg hiányoznak a szellemi kihívások, így tavaly év végén többek között karácsonyi ajándéknak tanfolyamokat, könyveket kértem a családomtól, barátaimtól, és belevetettem magamat az online marketing tanulásába.

Aztán, hogy mit fogok vele kezdeni, az még a jövő zenéje, főleg, hogy ki tudja mennyi időm lesz majd az új hobbimra, amire persze nem hobbiként tekintek, hanem eszköznek a céljaim eléréséhez. Akárhogy is, azt hiszem a komolyabb tervek még itt a családunk bővülése miatt jövő évig váratnak majd magukra.

Azanyja életmód fenntartása

A blogolás is egy olyan dolog, amit mindenképpen folytatni szeretnék. Hiszen annyira a részemmé vált, és úgy érzem annyi ember számít rám, hogy nem hagyhatom abba. De még csak szünetet sem igen akarok tartani. Számomra az írás egyrészt terápia. Másrészt az önkifejezés egyik formája. Arról nem is beszélve, hogy annyi szeretetet és pozitív visszajelzést kapok az olvasóimtól, hogy már-már olyan ez nekem, mint egy falat kenyér.

Terveim között szerepel az is, hogy az Azanyja közösséget tovább fejlesszem, és hogy sok, hozzám hasonló nő számára juttassam el azt az üzenetet, hogy nincsen egyedül. És hogy igenis, néha ér kimondania azt, hogy a tököm tele van az egész anyasággal. További Azanyjás terveimről itt tudtok olvasni.

Ezek voltak a fő céljaim, bízom benne, hogy sikerül meg is valósítanom őket.

Kívánom 2021-re, hogy legyenek nektek is terveitek, céljaitok.És hogy legyen bennetek elég kitartás ahhoz, hogy ezeket meg is tudjátok valósítani.

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂