Azt hiszem, hogy az ember életében két időszak van, amikor úgy isten igazából élvezni tudja a karácsonyt. Először gyermekként élhetjük át azt a megannyi csodát, amit tartogat ez az egész, varázslatos hangulatú december. Majd később, amikor gyerekünk lesz, vele együtt ismét átlényegülhetünk, és örömködhetünk mindabban a sok szépben és jóban, amit az év utolsó hónapja tartogat számunkra.
Higgyétek el, bármilyen furcsán is hangzik, de még kettőt pislantunk, és megérkezik majd a Télapó, aztán még két pillanat, és már a fenyőfát fogjuk díszíteni.
Így itt az ideje karácsonyi hangulatba kerülni, és mivel vasárnap már meg kell gyújtani az adventi koszorún az első gyertyát, nem árt leporolni a karácsonyi dekorációt és díszbe öltöztetni az otthonunkat.
Susanne Jutzeler, suju-foto képe a Pixabay -en
Nekem gyerekkoromból csakis jó emlékeim vannak az adventi időszakról. Anyu, hála a remek kézügyességének, már ilyenkor kidekorálta az egész lakást. Tényleg a legeldugottabb helyekről is egy-egy angyalka, manó, vagy koszorú-csoda nézett velem farkasszemet; mindenki csak ámult-bámult, és a csodájára járt, aki betette hozzánk a lábát.
Miközben anyu készítette a sok szépséget, rengeteg történetet mesélt nekem a Mikulásról és a karácsonyról, és sokat készültünk együtt a közelgő ünnepekre: sóliszt gyurmáztunk, karácsonyi gipsz formákat öntöttünk és festettünk ki apuval, stb-stb. Tényleg igazi családi programok voltak ezek, amikben mindenki, ki így, ki úgy, de kivette a részét.
Sosem felejtem el, amikor egyszer december 5-én a nagy izgalmamban nem bírtam elaludni, és anyu azt mondta, hogy pedig jobban járok, ha minél előbb elalszok, mert akkor sitty-sutty, máris eltelik majd az éjszaka, és reggel rohanhatok megnézni, mit is pakolt a Télapó a csizmámba. Volt is aztán reggel meglepetés, mert képzeljétek, a Nagyszakállútól tudtam meg, hogy kapok egy kistestvért, ha jól viselkedek majd a következő évben is. És bár akkor és ott éppen annyira nem lelkesedtem az ötlettől, de azért örök emlék marad, hogy így értesültem a húgom közelgő eljöveteléről.
Magához, szenteste napjához is rengeteg kedves emlék fűz. Például, hogy apu mennyit szentségelt, amikor a befagyott fenyőt kellett kiszabadítania a jég fogságából, vagy amikor órákon keresztül farigcsálta szegény fenyő alját, hogy bele tudja állítani a talpba.
Majd később, amíg kisebbek voltunk apu mindig levitt bennünket szánkózni, vagy ha éppen nem volt hó, akkor csak sétálni a közeli parkokba, miközben anyu, akarom mondani a Jézuska feldíszítette a karácsonyfát. Mikor pedig visszaérkeztünk, az Angyalka csengettyűje tudatta velünk, hogy minden készen áll arra, hogy beléphessünk a nappaliba, megpillanthassuk a csodaszépen feldíszített fenyőt és kibonthassuk az ajándékokat. De persze csak óvatosan, hiszen anyu mindig újra hasznosította a csomagolóanyagokat.
Ezek után menetrendszerűen a veszekedések jöttek, de tudjátok, azok a fajták, amiket szerintem az ember még élvez is. Állt a bál mindig, hogy mikor lesz már kész a vacsora, jöjjünk már rendet rakni, ki kivel és mit játsszon, meg hogy amúgy is pakoljunk már el, mert mozdulni nem lehet a szobában… 😊
Ezek után a 25-26-a is hasonló izgatottsággal, jókedvvel és vidámsággal telt; vagy hozzánk jöttek, vagy mi mentünk a rokonokhoz, de egy mindig adott volt: a jó hangulat, a szuper kaják, a sok ajándék, no meg persze a cívódások.
Ahogy idősödtem, úgy egyre inkább sablonosodott el a karácsony. Mindig nagyon vártam, és végül mindig egy űrt hagyott maga után az ünnep. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi okozta ezt, de tény, hogy egy idő után már sokkal jobban szerettem a karácsony előtti hangulatot, a várakozással teli napokat, mint magát a karácsonyt.
Ez az érzésem végül tetőzött akkor, amikor anyuék 27 éves koromban elváltak, és onnantól fogva már végképp semmi nem volt a régi.
Egészen addig, amíg meg nem született a lányom.
Persze az első egy-két évben még nem éreztem újra azt a bizonyos bizsergést, mint amit már éreztem tavaly, hiszen nagyon kicsi volt a kislány. De az elmúlt évben emlékszem, hogy úgy ültünk le a férjemmel 27-én beszélgetni, hogy na végre, ez egy igazán jól sikerült karácsony volt.
És tudjátok mit? Most, hogy a kislány már elmúlt hároméves, az idei adventi időszak és a karácsony még inkább ílyen lesz.
Napok, sőt hetek óta Télapó és karácsonyi dalok zsonganak a fülemben, hála a kislánynak. Készítettünk már egy csomó Mikulás-váró kreatívkodást, például festettünk lábbal rénszarvast, készítettünk Télapót papírtányérból (ha ezekre rálesnél, kattints ide), és már száradnak a sóliszt gyurmák is.
A férjem az előbb tette fel a garázs köré a karácsonyi füzért, így kíváncsian várom, hogy a leányzó mit fog szólni, ha meglátja a díszítést.
A hétvégi programunk az lesz, hogy mézeskalácsot fogunk készíteni (ha érdekel egy tuti recept, akkor itt találhatod meg), és feldíszítjük a lakást belülről is, ezen kívül, ha a gyereknek lesz kedve, akkor további szépségeket fogunk gyártani, miközben egyik karácsonyi dalt énekeljük majd a másik után.
Mert hát látjátok, bennem sem az maradt meg, hogy milyen ajándékokat kaptam a csizmámba, vagy a karácsonyfa alá, hanem az, hogy mennyi mindent csináltunk együtt a szüleimmel és azt hiszem, hogy ebben rejlik a karácsony igazi csodája.
Jó készülődést nektek is.
Ha tetszett, ahogy mesélek az életünkről, gondolataimról, olvass bele a könyvembe, a Derült égből terhességbe.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂