Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki élete első 33 évét úgy élte le, hogy neki bizony nem kell gyerek.
Ez a lány boldogan élte a mindennapjait, szabadidejében a fiatalokra jellemző bohókás és felelősségmentes életét élte, miközben dolgozott serényen, hogy egyről a kettőre jusson, és kialakítson egy egzisztenciát, amit később soha, senki nem vehet el tőle.
Egyszer aztán a lány belebotlott egy fiúba, aki hamarosan feleségül kérte őt, és végül igent mondott neki. Innentől fogva ketten tolták azt a bizonyos szekeret, és együtt értek el egyre többet és többet.
A lány elégedett volt az életével, volt egy saját lakásuk, egy autójuk és egy háziállatuk, akiről gondoskodhattak. Mígnem egy napon a lány ura határozottan kijelentette, hogy elég volt a céltalan együttélésből, ő bizony egy következő szintre akar lépni és gyereket akar.
Ott állt a lány, nem tudta, hogy mitévő legyen, ám végül hosszú hónapok győzködése után ráállt a dologra.
Bő egy év elteltével ennek meg is lett a gyümölcse, megszületett K.
Sajnos a folytatás nem az a bizonyos: „És boldogan éltek, míg meg nem haltak” lett….
Talán a sors akarta büntetni a leányt, hogy olyan sokáig ellenállt, vagy csak egyszerűen ez volt megírva a csillagokban, de a kislány elég nehéz természetű babának bizonyult. Hasfájós is volt a gyermek, keveset is aludt, és bizony a leány nem állt mindig a helyzet magaslatán.
Az sem segített rajta, hogy borzasztóan magányosnak érezte magát az első időkben, mert bizony nem volt elég, hogy a kislánya folyamatosan sírt, ő maga is alig talált megértő fülekre.
Úgy érezte sokszor, hogy ő alkalmatlan erre a feladatra, hiszen körülötte mindenki annyira nagyon élvezett anyának lenni, mások ritkán panaszkodtak, és úgy látszódott, hogy a lány az egyedüli, aki nem képes átérezni az anyaság ízét, és rózsaszínben látni a világot.
Később persze megtapasztalta a lány, hogy sokan egész egyszerűen csak azért nem beszélnek a nehéz éjszakákról, arról, hogy a gyerek születése után mennyire eltávolodtak a párjuktól, hogy néha csak zokognak ők is a párnájukra borulva tehetetlenség érzetük miatt, vagy éppen kiabálják végig az egész napot a már nagyobbacska gyerekükkel, mert nem divat manapság kiteregetni a szennyest, és azt mondani, hogy bizony néha nagyon nehéz anyának lenni!
Ez a felismerés végül olyan mélyen beleégett a lány tudatába, hogy később ennek köszönhetően úgy döntött, hogy a maga módján, de igyekszik segíteni azoknak, akiknek hozzá hasonlóan bizony az anyaság érzet nem jött olyan természetes módon vagy egyből, mint a szerencséseknek.
Blogot kezdett írni ez a lány, hogy tudják más anyák is, – amit bár ő is tudott volna korábban -, hogy nincsenek egyedül. És hogy tudják, anyának lenni tényleg piszok nehéz, de megéri!
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, ilyen előzmények után született meg Azanyja.
Nagyon örülök neki, hogy ilyen sokan követitek az oldalamat és olvassátok a gondolataimat.
Az elmúlt egy évben sokatokkal már-már virtuális barátokká váltunk, kialakultak beszélgetések, tanácsokat adtunk/adtatok egymásnak, ami még külön örömmel tölt el.
Viszont mivel sokan írtátok is, és én magam is tudom, hogy nehéz néha nyilvánosan felvállalni a gondolatainkat (hát hiszen én magam sem teszem ezt a teljes nyilvánosság előtt), így létrehoztam egy csoportot, amihez kérem, hogy csatlakozzanak azok, akik szeretnének velem és más, hasonló gondolkodású anyákkal egy közvetlenebb, barátibb közegben is találkozni, beszélgetni, gondolatokat megosztani.
A privát csoport elérhetősége: Napi Csacsogó
A Facebookon és a weboldalamon kívül pedig most már megtalálhattok a Pinteresten is, várlak titeket ott is.
Időközben pedig megszületett a harmadik gyermekem is, a könyvem. A Derült égből terhesség már megrendelhető!
Köszönöm nektek az elmúlt egy évet!
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
