Hullanak a levelek, reggel már látszik a lehelet, amikor útra kelünk az oviba, egyre korábban sötétedik délutánonként és szép lassan elcsendesül minden a természetben is. Beköszöntött már a november is, és talán mostanra elmondhatom azt, hogy köszönöm, azt hiszem végre beszokott a kislány is az óvodába.
Legutóbbi írásomban (ha nem olvastad volna kattints ide) ott hagytam abban, hogy már-már azt hittem egy hónap alatt pontot tehetünk a beszoktatás végére, hiszen a kislány egyre ritkábban mondogatta, hogy inkább otthon maradna velem, vagy hogy nincs kedve oviba menni. Sőt szeptember utolsó napjain megéltem azt is, hogy szó nélkül szállt be az autóba és az úton sem panaszkodott, hogy inkább vissza szeretne fordulni.
Van, amikor jobb, ha pár nap szünetet kap a gyerek az oviból
Ám egy borzasztóan sikerült csütörtök éjszaka után, amikoris a gyerek szinte egész éjjel fent volt, és elég nehezen indult a reggelünk is, úgy döntöttem, hogy inkább itthon tartom a kislányt, és csapunk egy jövős-menős hosszú hétvégét. Írtam gyorsan az óvónénik, hogy kihagyjuk ezt a napot, és a kislánnyal is közöltem, hogy találja ki, hogy mit szeretne csinálni egész nap. Ő nagy boldogan, fáradtságát és reggeli nyűgjét gyorsan elfelejtve már sorolta is, hogy mivel játsszunk, hova menjünk és kikkel találkozzunk.
Gyakorlatilag a három napban szinte egy percet nem unatkoztunk, kirándultunk a környéken, őszi dekorációkat készítettünk a természet kincseiből (ezeket a műalkotásokat itt és itt tudod megnézni), barátokkal találkoztunk, és a rengeteg programnak és tennivalónak köszönhetően a három nap úgy elrepült, hogy szinte észre sem vettük.
Talán annak is köszönhetően, hogy ilyen remek, élménydús három napot töltöttünk együtt, a kislány már vasárnap este közölte, hogy ő bizony nem akar oviba menni másnap.
A gyerek minden elkövet, csak ne kelljen oviba mennie
És akkor a hideg zuhany másnap reggel ért, amikor felkelés után a gyerek olyan tettetett köhögés rohamokat rendezett le, hogy egy dráma képzőbe azonnali felvételt nyert volna.
Ami a legszebb volt az egészben, hogy K. közölte, hogy „hát látod anya, beteg vagyok, köhögök, sajnos nem tudok így menni az óvodába!”. Azt hittem a guta megüt, hogy a gyerekem már háromévesen ilyen szinten képes összerakni a dolgokat, ráadásul manipulálni is próbál vele. De igyekeztem higgadt maradni és közöltem vele, hogy kutya baja nincsen, és márpedig, ha tetszik neki, ha nem, irány az óvoda.
Ő az elkövetkező fél órát is köhécseléssel, krahácsolással töltötte; az autóban már veszekednem kellett vele, hogy azonnal hagyja ezt abba, mert az óvónéni sem hülye, tudni fogja ő is, hogy csak kummant, az pedig csúnya dolog. És akkor szerencsére a kislány belesétált a saját csapdájába, hiszen tovább győzködött engem arról, hogy de hát ő igenis beteg és nem mehet oviba. Sőt, neki láza is van, így biztosan haza fogják küldeni.
Biztosan mindenhol így van, de nálunk az oviban ekkor már be volt vezetve az, hogy lázat mérnek érkezés után, így gyorsan lecsaptam a lehetőségre, és közöltem a gyerekkel, hogy rendben, az oviban úgyis meg fogják mérni a lázát és ha valóban beteg, akkor az ki fog derülni.
Látnod kellett volna a gyerek arcát, minden eddigi magabiztossága elszállt, hirtelen a köhögést is abbahagyta és a maradék egy-két perces utat már néma csendben töltötte el.
Természetesen a lázmérés is alátámasztotta, hogy a kislánynak kutya baja nincsen, de azért biztos, ami biztos ráírtam az óvónénire és elmeséltem neki, hogy a kislány mit művelt reggel, és hogy legyen szíves fenntartásokkal kezelni, bármit is próbál előadni. De ezek után természetesen nem volt már gond a köhögéssel.
Pedig tényleg jól érzi magát az oviban
Mivel az összes gyerek beszokott októberre, így elkezdődtek az egyéb jellegű óvodai foglalkozások is, úgyis mint néptánc és zeneovi. Ezek kéthetente vannak az összes csoportnak és minden gyerek részt vehet rajta. Szerencsére az én lányom imád mindent, ami mozgás és zene, így nagy lelkesedéssel mesélt a piros, pörgős szoknyás néniről, akivel énekeltek és táncoltak.
A fakultatív judo programok is szépen mennek heti kétszer a délutáni órákban, és képzeljétek, a kislányt hatalmas sikerélmény érte, az egyik alkalom után büszkén mutatta nekünk a kapott érmet, hogy azon a napon, ő volt a legügyesebb. Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire fedi a valóságot (hiszen minden csoportból járnak oda gyerekek, így biztosan vannak nála jóval ügyesebbek), de nagyon rendes dolog az edzőtől, hogy figyelnek a gyerekek lelki világára és hát K. tényleg nagyon büszke volt magára.
Azt hiszem pipa a beszoktatásra
Szuper dolognak tartom, hogy továbbra is rendszeresen, majd mindennaposan kapunk fényképeket és videókat az óvodai életről, így egy kicsit nekem is olyan, mintha részese lennék még mindig a gyerekem mindennapjainak és fejlődésének. Arról nem is beszélve, hogy néha ezeket meg szoktam mutatni a kislánynak, így arcról is tudom, hogy melyik ovis társa a kisbarátja, hogy éppen kinek volt szülinapja, vagy hogy milyen csodás alkotások születnek nap közben.
Tetszik az is, hogy az óvónénik próbálják nem csak könyvekből és elbeszélésekből tanítani a gyerekeket, hanem igyekeznek kézzel foghatóvá is varázsolni a tudást. Így például tanultak már zöldségekről úgy, hogy közben tököt beleztek ki és megsütötték azt, kérték már a szülőket, hogy vigyünk be őszi terméseket, gesztenyéket, makkokat, stb. hogy azokból készítsenek díszeket, vagy a legutóbbi kérés az volt, hogy a tökfélékkel ismerkednének, így minden szülő vigyen be egy-egy dísz -, vagy egyéb tököt.
Valószínűleg ennek a fajta interaktív szórakozásnak, illetve a rengeteg jópofa egyéb „programnak” is köszönhetően a legutóbbi két hétben a kislány egyszer sem tiltakozott az ovi ellen, így őszintén remélem, hogy végre valahára pontot tehetünk az óvodai beszoktatásra.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
