Alapvetően semmi gondom nincsen a demokrácia intézményével. Viszont azzal, hogy sokan miképp értelmezik ezt, azzal annál inkább. Egyre inkább azt veszem észre, hogy sokak szemében a demokrácia azt jelenti, azt csinálnak, amit akarnak. Hogy csakis az ő érdekeik számítanak, tekintet nélkül arra, ez másoknak mennyire zavaró, vagy éppen káros. Hogy rengetegen vannak, akik azt gondolják, rájuk a szabályok nem vonatkoznak, és hogy senki nem szólhat bele abba, ők mit csinálnak. Magyarán élvezik a jogaikat, de a kötelezettségeikről megfeledkeznek. És ami a legrosszabb, azt tapasztalom, hogy ez a gyereknevelésben is egyre nagyobb probléma.

Photo from Pexels

Mindenki jót akar a gyerekének

Nem gondolom, hogy túlságosan vaskalapos ember lennék, ráadásul valóban úgy gondolom, hogy mindenkinek szíve joga úgy nevelni a saját gyerekét, ahogyan ő azt jónak látja.

Őszintén hiszek abban is, hogy valóban mindenki a legjobban akarja a csemetéjének. És tudom azt is, hogy anyának lenni borzasztó nehéz és fárasztó meló. Azzal is tisztában vagyok, hogy emberek vagyunk, és sokszor hibázunk. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen senki nem tökéletes.

Mégis napi szinten találkozom olyan szülőkkel, akiknek akár mások felé, akár a saját gyerekük felé való viselkedése nálam már átlépi azt a bizonyos határt, miszerint ez csakis az ő dolga, és senkinek semmi köze hozzá.

Igenis, nem feltétlen magánügy a gyereknevelés

Ilyen eset például az, amikor egy nagyobbacska gyerek a játszótéren le-föl rohangál, káromkodva üvöltözik, lökdösi a kisebb gyerekeket. Anyuka pedig csak nézi őt, és nem csinál semmit. Amikor pedig esetleg szóvá teszed neki, hogy ez így nincsen rendjén, hiszen a kicsik eltanulják ezt a butaságot, ráadásul veszélynek is vannak kitéve a tornádóként rohangáló kissrác miatt, akkor még neki áll feljebb. Hogy és mégis mit csináljon a gyerekével, azért hozza ide, hogy ne otthon törjön-zúzzon.

Vagy amikor egy gyerek bedurvul, és elkezdi csépelni a tiédet. Anyuka még csak rá sem szól, sőt, érezteti azt, hogy ez a szituáció még neki kellemetlen. Hiszen, ha nem lenne ott a te gyereked, akkor az ő tündéri gyermekéből nem jönne ki az agresszív állat.

Aztán találkoztam olyan szülővel is, aki megdicsérte, sőt bíztatta a lányát arra, hogy ne ossza meg a játékait másokkal. Ellenben nyugodtan vegye el, és használja a másét, mert az neki jár!

Kiscsoportos bábelőadáson az teljesen bevett viselkedés volt, hogy míg a kisebbek ültek az anyjuk ölében, a nagyobbak előre kúsztak, és feltérdepelve, 2 centiről nézték az előadást. Az igazán bosszantó az volt, amikor az anyukák még a bábelőadó kérésére sem ültették vissza a gyereküket a helyükre. Hiszen ők fizettek ezért, a gyereküknek joguk van úgy élvezni az előadást, ahogy nekik tetszik. Hát az meg kit érdekel, hogy a normálisan viselkedő, szintén „fizetős vendégek” csak a nagy culák hátát látják.

Szülőként nem viselkedhetsz úgy, mint a gyerek előtti életedben

A felsorolást még tudnám folytatni, de most térjünk át a másik szülőtípusra. Arra, aki a saját önnön és önző érdekeit is előrébb valónak tartja, mint a gyerekéét.

Ilyenek a kocsiban, a felhúzott ablaknál dohányzó szülők. Ennél csak egy fokkal jobb, amikor anyuka tolja úgy a babakocsit, hogy közben szívja a cigit, vagy éppen a karjában tartva a gyereket slukkol nagyokat.

Aztán vannak azok a szülők, akiknek nem számít, hogy egy kisgyereknek milyen napirendje van (kéne lennie). Sokan már egészen picikkel „bulizni” járnak bárokba, koncertekre. Hiszen nekik is jár a kikapcsolódás, egy kis kiszabadulás a fárasztó hétköznapokból. Az sem érdekli őket, hogy a babáknak mennyire nem tesz jót az élőzene dübörgése, vagy akár csak maga az éjszakázás.

Hallottam olyan szülőről is, aki a vegán életmódot választotta, és annyira fanatikusan húsellenes lett, hogy még a gyerekének sem adja ezt a fontos fehérjeforrást.

Ismertem olyan anyát is, aki már két hónapos korban elkezdte felültetni a babáját, és fél évesen már a bébikompban tartotta, hogy elmondhassa, neki milyen fejlett gyereke van, milyen korán csinál mindent.

Sajnos hallani oltásellenes szülőkről, fénnyel táplálkozó szektásokról, olyanokról, akik akár testileg, akár lelkileg nyomorítják meg a gyereküket egy életre.

Jogunk van beleszólni abba, mások hogy nevelik a gyereküket?

Ilyeneket látva elgondolkodik az ember, hogy mitévő legyen. Ha rászól ezekre a szülőkre, úgyis ő húzza a rövidebbet, és úgyse ér el vele semmit. Ha szól a hatóságoknak, annak sincs sok értelme, hiszen mit tud tenni például a védőnő, aki a látogatásai alkalmával egy jól megrendezett színdarabot lát. Vagy ha történik is valami, mennyivel jobb az, ha egy kisgyerek bekerül az állami gondozottak közé, és ott kallódik el?

Tényleg nem tudom a választ, de érdekelne, ti hogy látjátok ezt a kérdést.

Írjátok meg kommentben.

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂

Azanyja