Ti, akik már követitek az írásaimat egy ideje, talán emlékeztek rá, hogy milyen reményekkel vágtam bele 2020-ba. Tele voltam energiákkal és tervekkel, és zsigeri szinten éreztem azt, hogy ez az év a lehetőségek tárháza lesz, valami kezdete egy új, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életnek.
Az év első napján megengedtem magamnak egy kis játékot. A Word Of The Year Generator-t használva próbáltam megtudni, hogy mit tartogat számomra az idei év. Az algoritmus a következő szavakat küldte nekem:
ONE (egy), REVOLUTION (gyökeres átalakulás) és REVIVE (életre kel, felvirágzik)
Én ezt le is fordítottam magamban, hogy egy dologra kell koncentrálnom ahhoz, hogy az életem gyökeresen átalakuljon, és felvirágozzon.
Másnap reggel még egyszer játszottam, és azt a szót kaptam, hogy BELIEVE (hinni).
Szóval ezzel az „égi” felhatalmazással vágtam bele a terveim megvalósításába, hittem magamban, hittem a sorsban, és abban, hogy minden úgy történik majd, ahogyan történnie kell.
A szokásos vehemenciámmal vágtam bele az ötletelésbe; terveztem és aztán újraterveztem, de előrébb sajnos nem jutottam. Vagy jogi akadályokba ütköztem, vagy társ hiányában nem jutottam tovább az elméleti tervezgetésnél, vagy éppen többen is lebeszéltek az aktuális legújabb, legjobb ötletemről. És mivel nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a belefeccölt energiámat nem követi gyors siker, így nekikeseredtem.
Kicsit elveszítettem a hitemet. Persze nem először fordult velem elő ilyesmi.
Sokszor voltam életem során nagyon mélyen, hiszen maximalista lévén, és annak köszönhetően, hogy mindig többre vágytam, az életem egy folyamatos küzdés. Nekem sajnos, vagy éppen szerencsére, mindenért ötszörösen kellett megküzdenem, hiszen soha semmi nem hullott az ölembe. De így visszanézve 36 év távlatából azt kell, hogy mondjam, hogy az életem legnehezebb időszakai is egy irányba vittek:
Előre!
Nagyon régóta fatalista vagyok, és hiszek abban is, hogy ha mi magunk szintén teszünk a dolgokért, akkor a szerencse is mellénk szegődik majd. Lassan két évtizede élek úgy, hogy bízom magamban, tisztában vagyok az értékeimmel, és folyton keresem a fejlődésemet mind emberi, mind szakmai vonalon. És általában, ha én magam nem vagyok elég, akkor mindig dob valami lehetőséget az élet, ami átsegít a nehézségeken, vagy éppen megmutatja az utat. Úgy gondolom, ez a jutalmam azért, mert folyamatosan előre tekintek, keményen dolgozok, és mert hallgatok a megérzéseimre.
Visszatérve a jelenre, illetve a közelmúltra, március elején elhatározásra jutottam. Jött egy új ötletem, amire pár nap agyalás után sem tudtam ellenérvet felhozni, a férjem is teljes mellszélességgel támogatott, így eldöntöttem, hogy belevágok valami egészen újba.
Aztán beütött a krach. Megjelent itthon is a koronavírus, és mindent felforgatott.
Azt láttam, hogy azt, amit én kitaláltam, gondosan utánajártam, és egyedinek találtam, hirtelen nagyon sokat kezdték el csinálni.
Az első körben majd megütött a guta.
Aztán hátradőltem, önvizsgálatot tartottam, hogy továbbra is hiszek-e ebben az egész dologban, és amikor a válasz IGEN volt, akkor nem hezitáltam tovább, és belevágtam a tanulásba.
Azóta az élet további lehetőségeket is dobott elém, és én igyekszem megszolgálni azt, hogy a sors megint csak gondolt rám. Sokat tanulok, keményen dolgozok, és nem hagyom, hogy eltántorítsanak a céljaimtól.
Hogy fél év múlva hol fogok tartani, és hogy mi lesz a helyzet a világban, szerintem azt most senki nem tudná megmondani. Engem az utóbbi napokban elfogott újra az év eleji lelkesedés és tenni akarás, és eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy egy rohadt vírus keresztbe tegyen a terveimnek. Mindent meg fogok tenni azért, hogy az elkövetkező hónapokat hasznosan töltsem, hogy feltöltődjek energiákkal és tanuljak, és hiszem, hogy az élet most is mellém áll majd, és elérem a kitűzött céljaimat.
Azanyja
Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂
