Ha valaki megkérdezné, hogy mi az az öt dolog, ami a legjobban hiányzik a lányom születése előtti életemből, amikor még dolgozni jártam, a ruhatáram előkelő helyen lenne az listámon. Mert bár a szekrényekben várnak rám a kedves szövetnadrágjaim, fogasokon lógnak az imádott fölsőim, és a tűsarkú cipőim is csak arra várnak, hogy újra átölhessék a lábamat, cudar módon elhanyagolom őket már évek óta.

Szóval az van, hogy mindenkinek megvan a maga gyengéje. Nekem úgy gondolom, hogy viszonylag kevés hóbortom van, na de ha nincsen legalább száz felsőm, akkor egy sem. Topok és blúzok, elegánsak és sportosak, színesek és klasszikusak, nekem tök mindegy milyen, csak kicsit is különlegesek legyenek.

Aktuális kedvenc színem, a sárga

Akkor érzem igazán, hogy jó vásárt csináltam, ha Apa csak nézi bambán az új szerzeményeket teregetésnél, hogy ennek mégis merre van az eleje, meg hol van az ujja. Szerinte cipőből is túl sok található itthon, de én ezt határozottan tagadom. Én úgy gondolom, hogy az, hogy van négy csizmám, egy hótaposóm, egy kirándulós cipőm, egy gumicsizmám, öt elegánsabb pipőm, négy szaladgálós papucsom, meg két edzőcipőm, az távolról sem sok, némely esetekben még kevésnek is számít (csajok, tudjátok, amikor vadítóak akartok lenni, és felhúztok egy fekete feszülős nacit, hozzá egy sárga lezser blúzt, és pont nincs hozzá egy sárga tűsarkútok, pedig azzal lenne az igazi).

Ez sem mostanában volt a lábamon, pedig olyan csini

Fent említett kedvenc ruhatáramat (a nadrágokat leszámítva) nagyjából a terhességem nyolcadik hónapjáig tudtam hordani. Mivel a kislányom volt annyira jó fej, hogy nem a pocakomban nőtt hatalmasra, így alig nyolc kilót szedtem fel a terhességem során, szóval simán tudtam rohangálni magassarkúban fel az emeletre, és a lengébb fölsőim is bőven rámjöttek még a harmadik trimeszterben is.

Aztán megszületett a lányom, és nekem lassan kisebb gondom is nagyobb lett annál, mintsem, hogy azt nézzem, hogy megfelelően vagyok-e felöltözve. A szülés után ráadásul kialakult nálam némi pajzsmirigy alulműködés is, aminek köszönhetően két-három hónap múlva majdnem annyi kiló lettem, mint amennyivel szülni mentem. De mivel most a súly arányosan oszlott el a testemen, a régi játszós ruháim alig jöttek rám, vagy kényelmetlenek voltak, a terhes göncök pedig egyrészt lógtak a hasrészen, másrészt meg cikinek is éreztem volna azokban járni. Így Apa fiókja felé vettem az irányt, és lenyúltam a kényelmes melegítőit. Neki pedig nagyvonalúan engedélyeztem, hogy vehet magának újakat, hiszen abszolút átmenetinek tekintettem a helyzetet, és hallani sem akartam arról, hogy magamnak vásároljak be XL-es ruhákból.

Később szerencsére rendeződött a problémám, és így a súlyom is, de addigra már végérvényesen hozzászoktam ahhoz, hogy mennyivel kényelmesebb felkapni egy semmilyen felsőt egy szabadidő nadrággal, hozzá egy edzőcipőt, és már lehet is menni, és tolni a babakocsit.

Nem túl nőcisek, de annál kényelmesebbek 🙂

Utána, amikor már játszóterezni jártunk a leányzóval, szintén sznobságnak éreztem volna kiöltözni csak azért, hogy összekoszoljam a ruháimat.

Később, amikor elkezdtünk eljárni különböző gyerekprogramokra, bábozásra, ilyenekre, akkor nagy nehezen sikerült erőt venni magamon, és egy farmert felhúzni, de sokszor őszintén nehezemre esett lehúzni magamról a kényelmes itthoni ruhámat.

Némi áttörést akkor sikerült elérnem, amikor elkezdett a kislány bölcsibe járni, és így nagyjából rá voltam kényszerítve arra, hogy ember módjára öltözzek fel. Noha továbbra sem a szövetnadrágjaim és a strasszos felsőim kerültek elő, de sikerült beszereznem néhány egyszerű, de kényelmes (Apa által is értelmezhető :D) ruhát, így idővel újra igényemmé vált az öltözködés, legalábbis arra az időre, amikor kitettem a lábamat itthonról. Arról nem is beszélve, hogy a drága kislányom bőszen elkezdte hordani a cipőimet, és megirigyeltem tőle a dolgot 😊

A kislány gond nélkül flangál a 40-es csizmámban 🙂

Most, hogy beütött ez a korona vírus, és gyakorlatilag nem nagyon járunk sehova, megint többet vagyok itthoni ruhában, de most megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy még egyszer elhatalmasodjon rajtam ez a kényelmi szempont. Ott még azért nem tartok, hogy itthonra is kiöltözzek, de ünnepnapnak tekintek minden egyes bevásárlást és bármit, amikor kiteszem a lábamat a kapun túlra, és ez az öltözködésemen is meglátszik.

 

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂