Mivel K. jobban van, így az energiaszintje is megnövekedett, vagyis alig bírtam vele itthon. Úgy éreztem, hogy muszáj kimozdulnunk, tehát elmentünk a helyi bábelőadásra, ahol szerencsére K. mindennek mutatkozott, csak betegnek nem.  Viszont azt megtapasztaltam, hogy a világ egyre betegebb.

Sokat hallottam, olvastam arról, hogy mennyire kezdenek felcserélődni a férfi-női szerepek, de ezt inkább csak a nálamnál jóval fiatalabb korosztály problémájaként ismertem. Az én köreimben még nagyjából megvannak a szokásos leosztások, és itt nem a klasszikus férfi keresi a pénzt, a nő pedig viszi a háztartást klisére gondolok, hanem arra, hogy a férfi az, aki viszi a nehéz bőröndöt, a nő pedig az, aki ezért roppant hálás neki és megköszöni.

Ma viszont megdöbbentem, hogy milyen férfiak vannak, és az volt a legrosszabb, hogy ez az apuka korombeli, ráadásul eddig egész jó véleménnyel voltam róla. Korábban már sokszor futottam velük össze és bár szóba nem álltunk egymással, szimpatikus volt, hogy férfi létére ilyen gyakran látom őket a kislányával a játszótéren.

Szóval az történt, hogy aki a foglalkozást tartja, 3. trimeszteres terhes. Le a kalappal előtte hogy még van energiája gyerekekkel foglalkozni, hajolgatni, jönni-menni. Korábban mesélte, hogy ez lesz az utolsó hónap amikor még fog előadást tartani, mert nem is magát a bábozást esik már nehezére megtartani, hanem a sok cumót ki-be pakolgatni, elrendezni stb.

Ezt kb. úgy képzeljétek el, hogy egy hatalmas gurulós bőröndöt húz maga után, meg szatyrokat, amikben a különböző felszerelések vannak. Annyi szerencséje van, hogy az asztalokat (amikből a színpad épül) a közösségi ház adja, így legalább azokat nem kellett neki még a kocsijából is behurcolni.

Szóval amikor megérkezett, egy másik anyukával egyből felálltunk, elé siettünk, és elkezdtünk neki segíteni a kipakolásban. Még így hárman is tettünk 3-4 kört, mire minden a helyére került. Fel kellett állítani az asztalokat, a díszleteket a helyére tenni, a bábokat elrendezni. A gyerekek persze láb alatt voltak, fontoskodtak, szerettek volna segíteni, így persze minden sokkal tovább tartott. Csak, amikor már nagyjából minden a helyére került néztem körül, hogy van-e még valami, amit be kell hozni. És akkor láttam meg a csávót, aki üveges tekintettel bámult maga elé, ölében a kislányával. Hasonló ábrázatot utoljára a bkv-n láttam azoktól a főleg fiatal emberektől, akik ültek és érzékelték ugyan, hogy felszállt egy terhes nő, vagy egy mankós idős ember, de arra gondoltak, hogy ha bután maguk elé bámulnak, akkor mindenki elhiszi, hogy nem vették észre, hogy át kéne adniuk a helyet.

A következő gondolatom pedig az volt, hogy szegény kislány ezt a férfi képet fogja természetesnek venni és ezt fogja keresni leendő párjában is ☹

Azanyja

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂