Mostanában nem ért túl sok kellemes élmény embertársaimmal kapcsolatban, szóval meg sem próbálok optimista maradni, és azt írni, hogy mi emberek vagyunk a „csúcs”, és hogy az a kérdés, hogy mi tesz minket emberré, bármi pozitív jelentéstartalommal bírna nálam.

De lássuk először azt, hogy az átlagemberek mit gondolnak, mi is tesz bennünket emberre (és azt, hogy szerintem ezek miért nem jó magyarázatok).

• a DNS-ünk (a legközelebbi rokonunk a csimpánz, „akinek” a DNS-e 96 %-ban megegyezik a mienkkel)
• eszközhasználat (oké, még nem láttam autót vezető majmot, de kilincset használó kutyát, szájával festő sertést már igen)
• beszéd (bár az állatok valóban nem beszélnek a szó hagyományos értelmében, szerintem azt nem állíthatjuk, hogy nem tudnak kommunikálni)
• érzelmek (szintén láttam már gazdáját sirató, vagy éppen boldog állatot)
• hogy nem az ösztöneink vezérelnek bennünket, hanem a tudatunk (erre egyrészt az állatokat is be lehet tanítani, másrészt ismerek nem egy ösztönlény embertársunkat)
• elvont gondolkodás, vallásosság (talán ezekbe nem tudok belekötni, így első nekifutásra)

Én speciel ott tartok már egy ideje, hogy egy nagyon szűk réteget leszámítva, haragszok az emberekre, mert rosszindulatúak, önzőek, nemtörődömök és még sorolhatnám.

Két és fél éve vagyok itthon, azóta egy viszonylag elszigetelt világban élek, és csak a szűk családi, és baráti körömmel tartom a kapcsolatot napi szinten. De amióta a kislány bölcsibe jár, és én egyre inkább nyitok újra a világ felé, megdöbbenve tapasztalom, hogy konkrétan az emberek nagy része meghibbant!

Olyan magatartásformákat vettek fel a legtöbben, és olyannyira kifordultak magukból az ismerőseim, hogy alig ismerek rájuk. Vadidegen emberekről már inkább nem is beszélek.

Kis túlzással élve félek már beülni az autóba, mert alig telik úgy el nap, hogy valaki elmebeteg a stop táblájára fittyet hányva ki ne hajtana elém. Nem olvasok már kommenteket egy cikk alatt, mert kinyílik a bicska a zsebemben, azt látva, hogy egyes emberek milyen stílusban kommunikálnak másokkal. De akár csak egy boltba is ritkán tudok úgy bemenni, hogy valaki ne furakodna elém, akarna fellökni, szólna be, vagy nézne rám vagy másra úgy, mint egy véres rongyra.

Gerd Altmann képe a Pixabay -en

Szóval, hogy a mai világban szerintem mi tesz minket emberré? Hogy mi különböztet meg bennünket például az állatoktól?

• Az, hogy tönkretesszük a Földünket, amin élünk, és még most is sok ember csak a vállát vonogatja, ha szóba kerül a szelektív hulladékgyűjtés, vagy hogy ne fűtsön szeméttel!
• Az, hogy a legtöbb ember úgy gondolja, hogy csakis egy isten van, az, amit ő ismer. És ahelyett, hogy elfogadná azt, hogy mások vagyunk és ez így van rendjén, mindenki megpróbálja a saját akaratát lenyomni más emberek torkán!
• Az, hogy ha segítséget mersz kérni, ha felvállalod, hogy ember vagy és mint ilyen, nem mindentudó, akkor ahelyett, hogy segítenének neked, még jól a sárba is tipornak, mert CSAK!
• Az, hogy ha hivatkozva ezeréves társadalmi normákra véleményt formálsz, a társaság nagyobbik része elküld a francba, mert már nem számít sem morál, sem etika!
• Az, hogy mindenkinek a saját maga baja a legnagyobb, és nem törődik másokkal!
• Az, hogy az embernél magányosabb lény nincs a Földön, pedig átlagban van 500 ismerőse a Facebookon, tagja legalább 3 online csoportnak, és mégis a legtöbbjüknek nincs kivel megbeszélni a gondjait.

Azt hiszem sorolhatnám még napestig, hogy mekkora állatok vagyunk mi emberek, de minek is.

Kétségbe vagyok esve, és őszintén nem tudom, hogy a lányomat milyen irányba terelgessem. Nem látom azt, hogy ha a magam mentalitását adnám át neki, akkor könnyű, és egyszerű életutat kínálnék neki. De abban is biztos vagyok, hogy képtelen lennék a mai erkölcsi szintet közvetítve nevelni a gyerekemet, mert szembe köpném magamat.

Most őszintén, túldrámázom, vagy tényleg nagyon nagy problémák vannak a világgal?

Szerintetek?

Azanyja

 

Még több tartalomért lájkolj a facebookon. 🙂